Berta Sándor

A légitársaságok nem kérnek az ujjlenyomat-mintákból

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) nem támogatja az amerikai kormány legújabb elképzelését.

A szervezet szerint ugyanis az Egyesült Államokból kiutazó személyek ujjlenyomatainak tárolása, illetve az ezzel kapcsolatos fejlesztések összesen 3,5 milliárd dollár többletköltséget jelentenének a légitársaságoknak. "A határbiztosítás és a határőrizet megoldása a kormány felelőssége" - közölte Giovanni Bisignani, az IATA vezetője.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium azonban hajthatatlan és mindenképpen kötelezni akarja a légitársaságokat az ujjlenyomatok levételére és a szükséges intézkedések meghozására. A kormány ugyanakkor jelezte: kész átvállalni a költségek egy részét.

Mint ismeretes, a jövőben az Egyesült Államokból elutazó légi utasoktól is vesznek majd ujjlenyomatot. Az intézkedés érinti a hajóval útnak indulókat és a charterjáratok üzemeltetőit is. A légitársaságoknak 24 órán belül kell majd átadniuk az utasok biometrikus adatait a belbiztonsági minisztériumnak azért, hogy ellenőrizhessék: érvényes-e még az adott személy vízuma.

Érdekesség, hogy a kiutazók ujjlenyomatainak gyűjtésére az amerikai Kongresszus kérte még tavaly a belbiztonsági minisztériumot. A végső határidő 2009 júniusa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nipponia #1
    Ha amerika nem fegyverekre és arra fordítaná a pénzét hogy világrendőrséget játszon, illetve nem akarná a pocsék és kúltúrálatlan világukat a másik országra kényszeríteni, nem kéne terrorizmustól tartania. Nyugodtan fordíthatná a pénzét arra, hogy kimásszon a mocsokból és ne omoljon össze 50-100 év múlva.