Berta Sándor

Online rádiók és Web 2.0 - egyre szorosabb a kapcsolat

Szakemberek szerint közel sem jelentenek konkurenciát egymásnak az internetes műsorszórók és a közösségi portálok.

Az Arbitron és az Edison Media Research cégek közös felmérésből kiderült, hogy a két tábor tagjai nagyon is jól megférnek egymás mellett, sőt egyre szorosabb közöttük a kapcsolat. Gyakran fordul elő például, hogy az online rádióknak és a Web 2.0 oldalaknak zömében megegyezik a hallgatói-felhasználói tábora. "Mindez a megváltozott médiahasználati szokásokra vezethető vissza. Jó példa erre a Last.fm. Ez a folyamat jótékony hatással van az online reklámpiacra is, hiszen a hirdető cégek mindkét tábort meg tudják szólítani" - nyilatkozta Christoph Salzig, a Német Digitális Gazdasági Szövetség (BVDW) szóvivője.

A szakemberek becslése szerint az online rádiókat csak az Egyesült Államokban kereken 33 millió, 12 évesnél idősebb felhasználó hallgatja. Ez a tavalyihoz képest 4 millióval több hallgatót jelent. Ezzel párhuzamosan azonban a lakosság 24 százalékának van saját profilja is egy közösségi portálon. A közösségi oldalakat látogató és egyúttal az internetes rádiók műsorát hallgatók aránya pedig eléri a 63 százalékot. "A közösségi oldalaknak nem az a szerepük, hogy zárt közösséget képezzenek. Éppen emiatt egy rendszeresen online rádiót hallgató személy sokkal valószínűbb, hogy létrehozza a profilját egy közösségi portálon, mint egy átlagos felhasználó" - közölte Diane Williams, az Arbitron elemzője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!