Napi Online

Sarokba állították az IBM-et

Majdnem a sajtóból tudta meg az IBM, hogy felfüggesztették indulási jogát az amerikai közhivatalai tendereken.

A céghez érkező telefonok alapján derült ki világ legnagyobb számítástechnikai szolgáltató vállalata számára, hogy az USA Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) honlapján közölte: vizsgálatot kezdeményezett a társaság ellen, mivel felmerült a gyanúja, hogy az EPA pénzügyi elszámolási rendszerének számítástechnikai támogatására kiírt 2006-os pályázatot csalással nyerték meg. Az ügy kivizsgálásának időszakában más állami szervezetek tenderein sem indulhat a kék rózsás cég.

Az IBM szóvivője, Fred McNeese a Reutersnak nyilatkozva elmondta: egyelőre annyit tudtak meg az EPA-tól, hogy a gyanú szerint az ügynökség egyik alkalmazottja információkat adott át a pályázat feltételeiről az IBM munkatársainak. A szóvivő szerint múlt pénteken még semmi jelét nem tapasztalták annak, hogy a környezetvédelmi ügynökség és a vállalat kapcsolatában valami ne lenne rendben. Az IBM teljes mértékben együttműködik az illetékes hatóságokkal az ügy felderítése érdekében, de ezzel egyidejűleg mindent megtesz azért, hogy feloldják a céggel szemben elrendelt pályázati tilalmat.

Az EPA-szerződés értéke 80 millió dollár, amiből egyelőre egy fillért sem látott az IBM. Ha kiderülne, hogy a szolgáltató alkalmazottai csaltak és ezért egy évre eltiltanák a céget az állami pályázatokon való indulástól, akkor ennek sokszorosát vesztené el. A vállalat 2007-ben 1,3 milliárd dollár értékű megállapodást kötött szövetségi intézményekkel, ami árbevétele 1 százalékának felel meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!