Napi Online

Jönnek a 10. generációs Sony LCD-tévék

A Sony és a Sharp közösen fog 10. generációs LCD-paneleket gyártani. A Sony nagyon elszántnak látszik annak a céljának az elérésében, hogy a világ legnagyobb LCD-tévé-gyártójává váljon.

A társaság bejelentése szerint a Shappal közösen fognak 10. generációs LCD-paneleket gyártani az utóbbi cég egyik gyártóbázisán, amitől azt remélik, hogy az új technológia piaci megjelenésekor az árversenyben is helyt tudnak majd állni legnagyobb versenytársukkal, a dél-koreai Samsunggal szemben. A helyzet jelenleg ugyanis az, hogy mindkét társaság ugyanattól a gyártótól, a dél-koreai S-LCD Copr.-tól veszi a képernyőket, amelyeket azután saját elektronikájával épít be LCD-tévéibe. Mivel ez az alkatrész a termék legkritikusabb része, a Sony és a Samsung nem tud igazán különböző, árban is jelentősen eltérő készülékekkel megjelenni a piacon.

Ezt elégelte meg a japán gyártó, s lépett szövetségre a Shappal, részben egy technológiaváltás - a 10. generációs panelek gyártásának - előkészítésére, részben a Samsungétól lényegesen eltérő termékek létrehozására. A Sony csak egy ideig akar közösködni a üzleti partnerével, amíg ez így gazdaságosabb, később kiszállna a panelek gyártásából, s megvásárolná azokat a Sharptól, ahogy most teszi ezt az S-LCD-vel való üzleti kapcsolatában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ecology #3
    Érdekes, ugyanis a Sharp a világ 3. legnagyobb LCD gyártója ráadásul a Sharp nem veszi másoktol a paneleket hanem gyártja. Nem hiszem, hogy kisebb konkurencia lenne mint a Samsung. Azt még hozzátenném, hogy a Sharpnak van a világon a legnagyobb LCD gyára, igaz ennek egyharmada a Sony birtokában van.
    http://www.mfor.hu/cikkek/Beszall_a_vilag_legnagyobb_LCD_gyaraba_a_Sony.html
  • kicsizoz #2
    Kicsit tisztább a kép, ha leírjuk, hogy a S-LCD Corp. a Sony és a Samsung közös vállalata. Ahogy a közleményben is írják a sony egy olyan partnerrel akar inkább közösködni, aki nem akkora konkurencia mint a samsung. (ez ésszerű)
    Kérdés mi lesz a jövőben az S-LCD-vel...

    hiftu: ez nem post, hanem Sony sajtóközlemény...
    nem technikai újítás, hanem a (köv generáció esetében) a samsunggal történő szakítás a hír!
  • hiftu #1
    1. Jönnek - mikor is??? Kezdenek gyártani.. Megint bulvárszagú cim.
    2. 10. generáció - nem lehetne leszállni erről a generáció dologról, de tényleg?
    3. Ööö.. valami technikai újítás, esetleg annak híre?
    Én vagyok cinikus vagy ez megint egy felesleges poszt?