Gyurkity Péter

Nyáron jöhet a 3G iPhone

Amerikai értesülés szerint az Apple május végén kezdheti meg a népszerű hordozható készülék 3G-s változatának sorozatgyártását, a dömping pedig júniusban indul majd.

A Reuters a Bank of America elemzőjének írására hivatkozva számolt be a hírről, miszerint a nagy sebességű zenés telefon a második negyedévben bukkanhat fel a boltok polcain. Az Apple a jelek szerint sikeres második hadjáratra készül és arra számít, hogy több mint 10 millió készüléket adhatnak el a harmadik negyedévben, vagyis őszre valóban teret hódít majd a 3G iPhone.

"Saját vizsgálódásunkra támaszkodva azt várjuk, hogy a májusban beinduló sorozatgyártás visszafogott első hónapját követően júniusban komoly felfutásra kerül majd sor" - jelentette ki többek között Scott Craig, a Bank of America elemzője. Maga a szám jóval nagyobb a korábbi várakozásnál, eszerint pedig májusban összesen 3 millió, a harmadik negyedévben, vagyis július és és szeptember között pedig tovább 8 millió telefont gyártanak majd le. Eleinte összesen 8 millióval számoltak az idei évben, ám ezzel kapcsolatban most elmondták, hogy ez igencsak konzervatívnak tűnhet, kivéve, ha komoly csúszás következik be a tervekben.

Több szakértő arra számít, hogy a készülékeket a júniusban esedékes fejlesztői konferencia alatt, illetve nagyjából azzal egy időben mutatják majd be hivatalosan.

Ez már csak azért is valószínűnek tűnik, mert az iPhone szoftver frissítése is júniusban esedékes, ezáltal pedig tartható lesz az Apple saját várakozása, amelyben korábban szintén 10 millió értékesített készülékről esett szó.

A cég nem fűzött kommentárt a hírhez, így egyelőre kizárólag az AT&T tavalyi kijelentésére támaszkodhatunk. Az Egyesült Államokban kizárólagos partnerként tevékenykedő cég akkor arról beszélt, hogy 2008-ban jelenik meg a 3G-s változat, ám pontos dátummal nem szolgáltak - türelmesen várjuk, mikor kerül majd sor a bemutatóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 5c0rp330n #26
    ilyen közeli tesztképet egy nyílvánvalóan autófókusz nélküli fényképezővel csinálni nem túl okos dolog :)
    ez kb olyan, mintha vaksötétben akarnál összehasonlítani egy vakus és egy nem vakus fényképezőt.
  • fade2black #25
    Itt egy teszt
    http://www.terminal.hu/cikk.php?page=4&article_id=108292

    Azt nem tudom, hogy egy 7éves gép teljestményét elérik el de egy jelenleg is kapható mégcsak nem is legrosszabb ultrakompaktét igen. És rengeteg jó fotót csinálnak ilyen gépekkel.

    Én egyébként dslrel fotozom és ha neked elég egy ilyen ocskavas hát nekem ennél többet érnek az emlékeim. :D
    Ne huzd fel magad csak flamelek, pont mint elöbb te. :p
  • fade2black #24
    jaj....
    Mégeyszer: Én N82, G600 ról a jelenelgi csúcs fényképezős mobilokrol beszéltem és nem egy 6288rol ami még az IPhonenél is gagyibb.

    maradjunk annyiba, hogy nemkéne ennyire ferdíteni.
  • Taxy01 #23
    Lehet, hogy én vagyok túl igényes, bár nem hiszem, mert megelékszem a mai napig 2 megapixellel, éppen azért, amit mondtál, mert 10x15-nél nagyobban nem szoktam nagyíttatni. Nem DSLR gépekhez hasonlítom, az más világ.

    Itt van 2 kép, mindkettő 2 megapixeles géppel készült, ugyan arról a témáról, nagyon jó fényviszonyok között. Az egyik egy Pana FZ-2 (nem mai darab) a másik egy Nokia 6288. Nagyságrendbeli a különbség. Valósznüleg a kifejezetten fotózásra szánt telefonok ennél valamivel jobbak, de kételkedem benne, hogy a 7 éves fényképezőm szintjét elérik.

    http://lehel24.livenode.com/files/1.jpg
    http://lehel24.livenode.com/files/2.jpg

    Maradjunk annyiban, hogy igazad van, ha valakinek elég, akkor használja, nekem többet érnek az emlékeim. :)
  • fade2black #22
    Kit érdekel az elméleti maszlag?
    Használható, jó képeket lehet csinálni 10*15ben egy ilyen ultrakompakt ccd/optikával/pixel sizevel vagy sem? Ne a fotos pikszelpípert nézd hanem az átlagot.
    Nem azt mondtam, hogy ebből vlágbajnok meg 10*15nél nagyobb képeket lehet csinálni hanem azt, hogy 10*15öt igen és, hogy MOon az előhívások 95+%a ez a méret. A maradék 5%, meg akinek kell a zoom, meg aki rossz fényviszonyok közt is, meg aki állítgatni akar, meg aki külön vakut akar.... természetesen vegyen fényképezőgépet ha teheti akkor azonnal legalább 4/3 vagy nagyobb érzékelőset.
    De az átlagnak szvsz megfelel. Ennyit mondtam. És ez bazi hasznos egy dolog. Még nekem is.
  • Taxy01 #21
    A nagyítás méretének növeléséhez nem kell más csak nagy felbontás. Egy átlag Usernek a 3 mpx bőven elég. Én is nagyon sokáig megvoltam a 2mpx-lel (Pana FZ-2). A probléma a kis méretű, ezért zajos zajos (de a marketingesek miatt nagy felbontású, ezért még zajosabb...) fényérzékelő lapkákkal, és a gyenge, kicsi objektívekkel van. Ahhoz, hogy normális méretű CCD-re normális mennyiségű fény jusson, sajnos akkora optika kell, amit nem lehet zsebre tenni. És ez nem mostanában fog változni.
  • fade2black #20
    btw
    http://itcafe.hu/hir/apple_jobs_macbook_air_magyarorszag.html
  • fade2black #19
    egyetértünk a jelenlegi elit N82, G600 lényegében az ultrakompaktok szintjét éri el.
    és ez az ultrakompakt szint rengeteg embernek bőven elég fényképezésre meg 10*15ös nyomatokhoz.
    Igen ha ennél több kell és 13*18 meg A4es képeket hivatsz elő akkor kaki de hányszor hivat elő egy átlagember 10*15nél nagyobbat?

    GPS meg majd remélhetőleg lesz a köv iphoneban vagy a kövutániban és ha az SDK sokkal jobb lesz mint aminek igérik akkor az IPhonera még nagy sikerk várnak...
  • Taxy01 #18
    Ebben teljesen igazat adok: "Van egy dolog amiben az Iphone úgy szar ahogy van: PDAnak. Kitünő készülék de pont PDAnak (meg mobilfényképezőnek, meg gpsnek) jelenleg nem az igazi." Viszont az iPhone szerintem (leginkább a beviteli mód és az előre telepített alkalmazások és funkciók miatt) közelebb áll egy PDA alapú telefonhoz, mint egy simához. De úgy látom az alapokban egyetértünk. :)

    Fényképezőnek szerintem egyetlen telefonálásra alkalmas eszöz sem felel meg jelenleg a piacon. Arra jók, hogy ha látsz valamit hirtelen, akkor le tudod kapni, és elküldeni a havernak MMS-ben. Az 5 megpixeles agyonmarketingelt gépek minősége is maximum az ultrakompaktok szintjét érik el, mivel technológiailag azon a szinten vannak. De ez itt nagyon off.

    A GPS-nek való használhatóság szerintem is nagyon hiányzik az iPhone-ból. Ez komoly hátrány. A cellainfó alapú navigáció csak egy gyenge próbálkozás, esetleg kiegészítője lehetne a műholdas megoldásnak, de nem riválisa. Úgy gondolom egy SIRF Star III chip mamapság már nem olyan drága, hogy ne férjen bele az árba. Nem is értem miért nem teszik bele.
  • fade2black #17
    Ez így korrekt de:
    "Volt már több PDA-m, közel ülök a tűzhöz informatikus lévén de sokkal nehézkesebb a rendszer, mint az Apple megoldása."
    Van egy dolog amiben az Iphone úgy szar ahogy van: PDAnak. Kitünő készülék de pont PDAnak (meg mobilfényképezőnek, meg gpsnek) jelenleg nem az igazi.
    Ezek lehet új Iphoneval, megn sdk megjelenésével változnak de jelenleg ez van.

    PCmeg tényleg szabadon konfigurálható és ez tényleg hátrány de ugyanúgy előny is. Ha meg "Apple"san építünk gépet: 24/7 stabilitás kell akkor aza gép olyan lesz az apple ár feléért vagy vesz az illető Lenovo/dell... gyári gépet amiknél szintén nincs baj a stabilitással. Ha meg beleturkálsz agyontelepíted mindenfélével az ellen OSXen sincs orvosság.