Gyurkity Péter

Érkezőben az AMD Radeon HD 3830

Az AMD két lépéssel igyekszik válaszolni az nVidia háza tájáról érkező hírekre: érkezik a felső-középkategória egy újabb példánya, a meglévőket pedig ismét árcsökkentéssel igyekeznek vonzóbbá varázsolni.

Ezúttal nem a következő generációról számolhatunk be, hanem a meglévő kiegészítéséről. Ezt szolgálja ugyanis a Radeon HD 3830 megjelenése, amely a számozás alapján közvetlenül a HD 3870 és 3850 alatt helyezkedik el. Elsődleges feladata nem a vadonatúj GeForce 9600 GT, hanem annak elődje, a 8600 GTS elleni harc lesz, mégpedig kedvező árával és tekintélyes technikai jellemzőivel.

A HD 3830 - két nagytestvéréhez hasonlóan - 320 stream processzorra támaszkodik, az RV670 chipre épül, ám a memóriavezérlő csak 128 bites, így várhatóan szerényebb teljesítménnyel kell majd beérnie. Arról nem érkezett hír, hogy a magórajel és a memória frekvenciája hogyan alakul, egyelőre annyit tudunk, hogy a grafikus vezérlő - természetesen - támogatja a DirectX 10.1, PCIe 2.0 és UVD technológiákat. A hírek szerint a kártyák legfeljebb 256 MB memóriát tartalmaznak majd, az ár pedig 120 és 130 dollár között indulhat, ám a mostani fejlemények fényében ez gyorsan 100 dollár körülire zuhanhat. A megjelenésre április közepén kerülhet sor, ám nagyobb számban csak néhány héttel később lenne elérhető a fejlesztés.


Radeon HD 3850

Az AMD számára nagy problémát jelent a GeForce 9600 GT megjelenése, illetve a gyors árcsökkenés, mivel számos forgalmazó a korábban ajánlott ár alá, egészen 150 dollárra vitte le a lécet. Erre várhatóan a gyártó is árcsökkentéssel válaszol majd, egészen pontosan a HD 3800 sorozat tagjainak árát mérsékelnék. Több forgalmazó arról számolt be, hogy partnereik egyre erősebb nyomás alatt tartják őket, hogy minél előbb végrehajtsák a lépést.

Ennek eredményeként a Radeon HD 3850 ára 140 dollárig, a HD 3870 pedig 160 dollárig süllyedhet, ami már elenyésző különbség az új riválissal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #24
    (Pedig nem is egyszerű optikai shrink volt ugye.)
  • dez #23
    Lehetséges, de az már nem lehet véletlen, hogy az egyesülés után úgy ment a shrink 65, ill. 55nm-re, mint a karikacsapás. :)
  • Inquisitor #22
    Ne túlozzunk! A kolléga a 8600GTS-ről beszélt, ami sose érte meg, árában mindíg kaptál valami jobbat.

    A dolgot meg én sem értem, ásziában simán árulják HD3690 néven (van egy halom kép pl. Sapphire dobozáról) ezt a 128 bites RV670 cuccot, minek kellett az EU verziót átnevezni?
  • Inquisitor #21
    "amit az AMD segített befejezni (R600-asok),"

    Tekintve mennyi idő a fejlesztés, és hogy R600 sample már volt 2006 márciusban, szerintem azokat a fejlesztéeket pont nem érintette a dolog. A következőket inkább. Tévedés jogát fentartom.
  • dez #20
    Azért a négymagosokat még nem nevezném közepesnek, összességében.
    Az összehasonlításnál ugye nem vetted figyelembe a tuningot - ugyebár átlagember vásárlókról van szó. Talán a játékok sem sokat számítanak, mert a gépek többségét nem kimondottan játékra veszik a világon. (Sokaknak nem is nagyon számít a proci teljesítménye, csak vigye el a hétköznapi programokat.)

    Más az összecsomagolás (bár annak is vannak valamilyen szabályai), meg a kivételezés. Ha megtehetnék, bizonyára meg is tennék... Ott is vannak marketingesek bőven.
  • Gascan #19
    Ez mondjuk igaz, de ha belenyúlunk a közepes procik kategóriájába és megnézzük az ár/teljesitmény mutatókat akkor az Intel E8200 sokkal észszerűbb vásárlási döntése mint a Phenom 9500 ugyanannyi pénzért - játékokban mérve.

    Visszamenőleg valaki emlitette, hogy nem lehet olyat csinálni, hogy egy AMD procihoz kedvezményesen adni egy ATI karit. Erről szertnék bővebb információt, mert ezekszerint itt hiányosságaim vannak.

    Ennyi erővel a Coca-Cola se csomagolhatna össze 2 palackot akciós áron vagy talán tévedek? :)
  • dez #18
    Az azért csoda lett volna, ha semennyit sem vesztenek. De nem vesztettek drasztikusan. Azt se felejtsd el, hogy az átlagembereknek nem az extra drága csúcsprocikra hajtanak, hanem a közepesekre. Tuningolni sem tuningolnak. És itt az Intelnél a teljesítménynek megfelelően olcsóbban szépen viszik az AMD procijait. A grafikus kártyákkal (itt persze csak az Nvidiával szemben) és integrált grafikás chipsetekkel is hasonló a helyzet. Sőt, mivel kisebb csíkszélességgel gyártanak, mint az Nvidia, az olcsóbb árral is többet keresnek.
  • Gascan #17
    A piaci részesedésen nem nagyon látszik az igazatok. Hiszen ha jól tudom ott is vesztettek az előző évekhez képest. Minden tiszteletem az AMDéjé, de ettől a teljesitménytől több kell. Voltak olyan sajtó hirek is, hogy az IBM megvásárolná az AMDét.

    Másfelől, igen tudtam hogy Atiék gondban voltak amikor megvette őket az AMD. Másfelől mi értelme lett volna hogy eladják magukat.


  • dara #16
    Spider, 780G, Puma, és még lehetne sorolni. Nagyon is sok értelme volt a dolognak.
  • dez #15
    Ez meg a másik, hogy gazdaságosabb, ha egy gyártó szállítja a procit, és a hozzá tartozó chipsetet. A gyártó és az alkalmazó (alaplapgyártók, stb.) számára is. Továbbá a vevő számára is jobb a dolog, ami által versenyképesebb.