Gyurkity Péter

Hatékonyságot ígér a Radeon RX 7000

Az AMD elárulta a főbb mutatókat, viszont a közvetlen összehasonlítástól ezúttal is tartózkodtak.

A hónap elején mi is hírt adtunk arról, hogy a nagy rivális nVidia után az AMD is lerántotta a leplet idei grafikus kártyáiról, legalábbis a friss generáció legerősebb tagjairól. A Radeon RX 7000-sorozat pontos mutatóiról akkor szinte semmit nem árultak el, viszont most végre több fontos részletet is megismerhettünk.

Közvetlenül a GeForce RTX 4080 debütálása előtt osztott meg az AMD további információkat saját megoldásairól, azok technikai jellemzőiről, a korábban csak házon belül alkalmazott ábrák pedig többek között egy japán oldalon bukkantak fel. Ezeken azt láthatjuk, hogy az RX 7900 XTX, valamint a picit szerényebb kialakítással érkező RX 7900 XT durván 20 százalékos növekedést mutat az előző generáció példányaihoz képest, legalábbis a számítási egységek terén, de emellett szemügyre vehetjük a formát, a méretet, valamint a hagyományos tápcsatlakozót, amivel nyilván a riválisnál jelentkező problémákat szeretnék elkerülni. Nem meglepő, hogy ismét az nVidiát veszik célkeresztbe, megemlítve a kedvezőbb árakat, valamint a kisebb méreteket.

Felmerül itt a DisplayPort 2.1 alkalmazása, a VRAM korábbinál nagyobb, 24 és 20 GB-os mérete, a TSMC N5 és N6 gyártástechnológia felhasználása, valamint a 355 és 300 wattos jellemző fogyasztás, de a hivatalos árak terén sincs okuk a szégyenkezésre, hiszen a sorrendben 999 és 899 dolláros ár egész tűrhetőnek mondható. Érdemes viszont megjegyezni, hogy ezúttal sem hasonlították össze a kártyák teljesítményét az nVidia fejlesztéseinek szintjével, az ábrákon ugyanis kizárólag a cég saját korábbi fejlesztései jelennek meg összevetési alapként. Érdekes, hogy már kifejezetten a 8K-felbontást veszik célkeresztbe, és bár egyes címeknél akár kétszeres gyorsulást is láthatunk (az előző generációhoz képest), inkább a 40-60 százalék közötti előrelépés lesz a jellemző az RX 6000-sorozat legerősebb tagjaival összehasonlítva.

Ahogy azt korábban említettük, a hivatalos megjelenés december 13-án esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!