MTI

4 év börtön terroristaanyagok internetes terjesztéséért

Nem jogerősen 4 évi, illetve 22 hónapi börtönre ítélte a bécsi tartományi büntetőbíróság azt a huszonkét éves ausztriai férfit és élettársát, akit egyebek között terrorista támadásokkal fenyegető üzenetek közzétételével vádoltak.

A csütörtök hajnalban kihirdetett ítéletben a bíróság esküdtszéke valamennyi vádpontban bűnösnek mondta ki a származását tekintve másodgenerációs muzulmán Mohamed M-et és 21 éves élettársát, Mona S-t. Az ügyészség többek között terrorszervezethez - nevezetesen az al-Kaidához - való tartozást, bűnszövetkezetben történő részvételt, felbujtást és a szövetségi kormánnyal szembeni erőszakot vetett a vádlott szemére.

Az osztrák rendőrség tavaly ősz elején tartóztatta le a párt azzal a gyanúval, hogy ők tettek közzé különböző propagandaanyagokat - például ausztriai és németországi célpontokat terrortámadásokkal fenyegető üzeneteket - egy internetes oldalon. A nyomozás során kiderült, hogy valójában Mohamed M. működtette egyfajta internetes hírügynökségként a Globális Iszlám Médiafront (GIMF) nevű portált, amely főképpen terrorszervezetekről szóló és azok tevékenységét dicsőítő híreket terjesztett.

Az internetes hírportál tavaly márciusban hozott először nyilvánosságra fenyegetést tartalmazó üzenetet a két német nyelvű ország ellen, mert csapatokat küldtek Afganisztánba a tálibok ellen fellépő nemzetközi erőbe. Az esküdtek helybenhagyták azt a vádat is, amely szerint az elítélt a szélsőséges csoportokkal folytatott elektronikus levelezéseiben terrorista támadások lehetséges célpontjaiként jelölt meg olyan stadionokat, amelyekben mérkőzéseket rendeznek majd a júniusi svájci-ausztriai labdarúgó Európa-bajnokság idején.

Az ítélet indoklásában a bíró külön aláhúzta, hogy a büntetés mértékének meghatározásakor most első ízben tekintették mérvadónak az osztrák Btk. terrorcselekményekre vonatkozó 278 B jelzésű cikkét. A néhány hétig tartó tárgyalást nem egyszer viharos jelenetek szakították félbe a két vádlott részéről. Mona. S az ítélet kihirdetésekor nem is jelent meg a tárgyalóteremben, mert vallási okokból nem volt hajlandó levenni az arcát fedő fátyolt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #1
    Hostage down!