SG.hu

Informatikai szakállamtitkárság alakul

Önálló informatikai szakállamtitkárságot hoz létre a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium - jelentette be Kákosy Csaba az Informatikai Vállalkozások Szövetsége éves közgyűlésén.

2008. március 12-én tartotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége rendes évi közgyűlését, amelynek keretében új elnököt és elnökségi tagokat is választott. Az IVSZ új elnöke Keresztesi János lett, akit a közgyűlés nagy többséggel választott meg. Az új elnök mandátuma két évre szól. A közgyűlésen Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter önálló informatikai szakállamtitkárság létrehozását jelentette be, ezzel is elismerve a szektor kiemelt fontosságát.

Keresztesi programjában kiemelte, hogy a hazai piac védelmét, a versenytisztaság megteremtését és a KKV-k versenyképességének növelését tartja az iparág legfontosabb megoldásra váró problémáinak. Az új elnök fontosnak tartja, hogy javítsa az IVSZ érdekérvényesítő képességét olyan eszközökkel, mint például a Közbeszerzési tanácsban való közvetlen képviselet, vagy a különböző szakmai szervezetekkel való együttműködés. "A versenyképesség növeléséhez elengedhetetlen az adóterhek csökkentése, a hitelgarancia-program fejlesztése, valamint az oktatás és szakemberképzés. Az IVSZ által kezdeményezett - a bérterhekre vetítve 40-50%-os - adócsökkentés érdemi változást eredményezne az innovatív vállalatok versenyképességében." - hangoztatta programbeszédében Keresztesi.

Az új elnök megválasztása után hangsúlyozta, hogy Magyarország válaszúthoz érkezett. "Vagy felismerjük az infokommunikáció jelentőségét mind az ország, mind pedig az egyén számára, és ennek megfelelően az elnyeri méltó helyét a kormányzati programokban, vagy pedig lemaradunk a versenyben. Éppen ezért az IVSZ a jövőben is kiemelt feladatának tartja majd a digitális írástudás elterjesztését, hiszen ma még közel 6 millió ember számít digitálisan írástudatlannak. Keresztesi szerint a szektor fontosságát egyelőre a piaci szereplők ismerték egyértelműen fel, a kormányzatban azonban már nem ennyire egyértelmű a helyzet."

Az IVSZ március 12-i tisztújító közgyűlésének Kákosy Csaba miniszter is vendége volt. A gazdasági és közlekedési miniszter köszöntő beszédében kiemelte, hogy az informatikai szektor az ország növekedése szempontjából kulcsfontosságú. "Az IKT szektor nem csupán saját teljesítménye révén, hanem a befogadó iparágak - mint például a közlekedés és az egészségügy - megújítása szempontjából is a gazdaság motorjaként működik." - hangsúlyozta Kákosy. Annak érdekében, hogy az iparág megfelelő képviselettel rendelkezzen, önálló szakállamtitkárság létrehozását jelentette be a miniszter.

Értékelése szerint a szektor új fejlődési szakaszhoz érkezett, a piac ma már túljutott azon a szinten, hogy az állam támogatással befolyásolja a bővülést. Az állami szerepvállalás az iparági szabályozásra, a verseny élénkítésére, valamint célzott akciótervek indítására terjed ki. A miniszter három akciótervet is ismertetett. A digitális írástudás fejlesztésére létrehozott program, a szélessávú internetpenetráció növelésére és az eGazdaság elterjesztésére indított akciótervek célja, hogy ezen területeket legalább az EU átlag szintjére emeljék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #2
    hát ja. de legalább olyasvalakit választottak elnöknek, aki ért is hozzá.
  • Polemius #1
    Újabb 'hivatal' ami csak arra jó, hogy pár embert eltartson - nem is olyan rossz fizetéssel.