Napi Online

Az Apple a legtekintélyesebb vállalat

Az Apple került az élre a világ legtekintélyesebb vállalatainak 2007-es listáján és ő vezeti az USA-beli vállalatok részlistáját is. Tavaly - csakúgy, mint a megelőző évtizedben hatszor - a General Electric volt a globális éllovas.

A legnagyobb reputációnak örvendő vállalatok listáját a Fortune magazin állítja össze, a Hay Group közreműködésével, kilenc kritérium alapján - a pénzügyi szilárdságtól a globális versenyképességen át az innovációig (utóbbi szempont szerint is az Apple a legjobb). Idén 358 vállalatot vizsgáltak meg 27 országban, az 1467 megkérdezett között főleg vállalatvezetők, ágazati elemzők vannak, mindannyiuknak ki kellett választaniuk egyrészt a maguk ágazatából a legjobb tízet, másrészt külön szavaztak a globális legjobb húszra.

A számítástechnika ágazati listáját egyébként nem az Apple vezeti, hanem az IBM (csakúgy, mint egy évvel korábban), a harmadik helyre itt a Hewlett-Packard került - az egy évvel korábbi bronzérmes, a Microsoft csak a negyedik lett. A General Electric megőrizte az elsőségét az elektronikai cégek sorában, mögé a Sony jött fel a második helyre az egy évvel korábbi hatodikról, leszorítva a Siemenst.

Az autóipari világranglista élén a helyzet változatlan: első a BMW, második a Toyota (a japán gyártó egy hellyel visszacsúszva harmadik a globális, ágazatokon átívelő legjobb húszban). Az élelmiszer-kereskedők ágazati elsője a Tesco, de neki nem sikerült beverekednie magát a húszas elitbe, szemben a vegyes profilúak listáját vezető Target kiskereskedelmi lánccal (ezen az ötödik a 2004-ben még a globális listát vezető, most csak 17. Wal-Mart).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!