SG.hu·

Izrael: törvény az online cenzúráról

A közel-keleti állam komolyan gondolta korábbi, az internet ellenőrzésére és a károsnak minősített tartalmak kiszűrésére vonatkozó elképzeléseit. Ezt támasztja alá, hogy az izraeli kormány már egy konkrét törvénytervezetről tárgyal.

A jogszabály szerint minden károsnak vagy vitatottnak minősülő tartalmat megjelentető oldal esetében az internetszolgáltatók kötelesek lennének blokkolni a hozzájuk való hozzáféréseket. A törvénytervezet - amelynek neve Internet porn bill - különösen a pornográf és az erőszakos szövegek, képek és videók kiszűrését célozza, de vonatkozna az online szerencsejátékokra is. Amennyiben a tervezetet elfogadja az izraeli kormány, úgy az internetszolgáltatóknak 60 napjuk lesz arra, hogy eltávolítsák vagy eltávolíttassák a tiltott honlapokat. Az intézkedés érinti majd az internetes keresőket is, amelyek kötelesek lesznek ezeknek a portáloknak a címét automatikusan kihagyni a találati listáikból. Amelyik cég nem hajlandó együttműködni, az magas pénzbüntetésre számíthat.

A törvénytervezet mellett lobbizók szerint szükség van a fiatalok és a gyerekek eddiginél szigorúbb védelmére, az ellenzők viszont úgy vélték: veszélybe kerülhet a szólás- és véleményszabadság Izraelben. "Ez a jogszabály, ha elfogadják, egy második Iránná változtatja az országunkat. Nem jó, hogy nem lehet majd ellenőrizni az intézkedéseket" - idézte a PokerPages nevű oldal Gilan Erdant, az izraeli parlament gazdasági bizottságának elnökét.

De bírálta az elképzelést Rimon Levy, az Izraeli Internet Szövetség elnöke is, aki kijelentette: "Az a nap, amikor elfogadják ezt a törvényt, az izraeli internetes közösség számára fekete napként fog bevonulni a történelembe. Ez a jogszabály egyetlen gyermeket sem fog megvédeni, hanem csak arra lesz jó, hogy a kommunikációs minisztérium még jobban ellenőrizhesse az állampolgárokat."

"A cenzúra Izraelben - különösen a katonai témák kapcsán - hosszú hagyományokra tekint vissza. Egy a libanoni háború idejéből származó törvény szerint például minden sajtóorgánum köteles a cikkeit, tudósításait előzetesen bemutatni egy kijelölt bizottságnak, vagyis engedélyeztetni kell minden anyagot. Amennyiben egy cég nem tartja magát ehhez, akkor komoly pénzbüntetésre számíthat. Ez a törvény azonban egyszerűen csak egy politikai ügyről szól" - összegezte véleményét Yarun Deckel, az izraeli televízió politikai elemzője.

Az előterjesztésről már tavaly tárgyalt az izraeli parlament, miután a kormány törvényhozói előkészítői bizottsága elfogadta a Shas-párti képviselő, Amnon Cohen által benyújtott indítványt. A helyi kommunikációs minisztérium munkatársai akkor úgy nyilatkoztak, hogy a teljes átállás akár 7-10 hónapig is eltarthat majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bubbax2008. 04. 07.. 00:20||#24
Elég ha a neonáci és melegpornó oldalakat tiltják be. Legfeljebb a sok tarfejû majd nem tudja hol kiverni a fa..höhö..biztosítékot.
© MrWaczak2008. 03. 07.. 05:32||#23
Amergin: Sólyom a jobboldal jelöltje, jobb, ha tudod.

bandee1: 6 millió zsidót öltek meg. Ez tény. És nem a zsidó a fontos ebbõl, hanem
az, hogy ember ember ellen tette.


NKing: Alkotmányos alapjogok ütközésekor el kell dönteni, hogy melyik fontosabb.
Nincs egzakt módszer. Az SzDSz ellene van, mert a véleménynyilvánítás nagyobb szabadságában hisz. Lehet a törvény mellett és ellene érvelni. De pl a Tilos rádiónál lévõ mûsorvezetõ a keresztényekre tett megjegyzése vagy Hegedûs Loránt
kirekesztésre felbuzdító szövegei büntetõjogi felelõsséggel kellene járniuk.

hiftu: Amerikának van más szövetségese is a térségben. Például Szaúd-Arábia.
Azontúl, hogy az elõbb említett ország diktatúra, ahol a világon egyedüliként nem engedik volánhoz a nõket, és külföldre is csak engedéllyel utazhatnak, nyilvános lefejezéseket tartanak, és a boszorkányság vádja halálos veszély lehet. Szó nincs szabad internetezésrõl.

arrakistor: Kínában pl elég jól mûködik az internetcenzúra. Biztos hallottad azt, hogy a Google önkéntes cenzúrába kezdett Kínában. Tienanmen tér - csak pozitív dolgok.

Ami azt illeti, véleményed nem vélemény,hanem PRIMITÍV(egyszerû) VILÁGSZEMLÉLET.
A világ bonyolult.Óvakodjatok az olyan emberektõl, akik el akarják veletek hitetni, hogy egyszerû. Íme emberek egy kirívó NEGATÍV PÉLDA.
Felfordul a gyomrom tõled, arrakistor.
A legszívesebben moderátorért kiálltanék, de nem ez a módja.
Én nem vagyok híve az internetcenzúrának.
Mindenesetre arrakistor ennél mélyebbre nem is lehet már süllyedni.
És Qqrrrrrrrrvara szégyelld magad!!!!!!







© rigidus2008. 03. 06.. 19:04||#22
> A törvénytervezet mellett lobbizók szerint szükség van a fiatalok és a gyerekek eddiginél szigorúbb védelmére...

ha az szdsz ezt hallana, hogy a gazdaik odahaza maskent latjak...
© Amergin2008. 03. 06.. 18:15||#21
"A cenzúra Izraelben - különösen a katonai témák kapcsán - hosszú hagyományokra tekint vissza."
Szerintem valami ilyesmire gondolnak...
Gondolom ha bekerül a hírekbe kb. így hangzik majd:
"Tudósítónk Izraeli forrásokra hívatkozva jelenti, hogy az Izraeli hatóságok a Hamasz terrorszervezet egy öngyilkos merénylõjét lelõtték még mielõtt mûködésbe hozhatta volna a testére erõsített pokolgépet egy forgalmas csomóponton."

Mi meg ezt gondoljuk: "Ezek a köcsög arabok megint nem férnek a bõrükben"


Így kerek a világ...
© arrakistor2008. 03. 06.. 16:38||#20
maximum még egy utolsó hírt tudunk elfogadni amiben szerepel az "Izraelt" szó, viszont ennek a cikknek a fejlécében az "atomtámadás" és/vagy az "Irán" és/vagy az "Észak-Korea" szónak is szerepelnie kell.
© arrakistor2008. 03. 06.. 15:19||#19
ki nem sz*rja le mit akar egy pár vágottf*rq zsírfejû b*zi? túl azon, hogy technikailag is kivitelezhetetlen a net cenzúrázása, és az olyan okos, programozóknak sem sikerül, mint a microsoft stb.. de még a saját sokat kaszírozó zsírfejû haverjaik is ellenzik.. <#violent> puffantsák le jól egymást a dollárdmilliárdjaikért és hagyjanak minket békén végre, és soha többé nem akarjuk azt a szót hallani, hogy zsidó, vagy izrael. se a tvben, se a neten, se sehol máshol. mit akarnak ezek a vágottfa*rq kis b*zik, ha az okos programozóknak se sikerült "megrendszabályozni" a netet????
kínába is milyen nevetséges már a cenzúra?? egy kamuböngészõvel azt nézel amit akarsz... ezenkívül 10 oldal be van tiltva a 10 billióból. és akkor mi van?? most akkor hova sz*rjak??!! a világ túlnyomó részében semmilyen cenzúra nincsen , azokat a szervereket hogyan tilcsák be majd ezek a zsírfejûek ott izraelben?

vagy majd kiválogattattattattattattattattattják mind a 10 bilió weboldal mind 10 trilliárd aloldalát? vagy mi a l*f*asz?? <#falbav><#banplz>
© arrakistor2008. 03. 06.. 15:08||#18
és azt vajon mikor fogjuk megérni, hogy izraelt is leradírozzák a föld színérõl ?
© Vorpal2008. 03. 06.. 13:43||#17
A dinasztiális demokrácia a királyság.)
© ziipp2008. 03. 06.. 12:27||#16
A zsidók sosem fogják megérteni, hogy tehetnák bármit, nem tudják elfolytani a nép zsidó utálatát. Az ilyen intézkedésekkel is csak maguk alatt vágják a fát. Nagyon remélem, hogy az Internet már túl van azon a ponton, hogy cenzúrázni lehessen bármit. Ha ez a törvény megvalósul, - furcsa, de az internet szabadásg szempontjából - Oroszország _szabadabb_ ország lesz mint Izrael.

Hiftu: egy érdekes gondolat. Ha Hillary nyerni fog, akkor megérjük azt, hogy USA-ban, a demokrácia fellegvárában 20 éve két család uralkodik, a Bush és a Clinton család. George Bush -> Bill Clinton -> George W. Bush -> Hillary Clinton. Ahogy Hofi montda, a demokrácia egy dologra jó: ugatni már szabad! 😄
© raingun2008. 03. 06.. 11:32||#15
Izrael és Irán egy kalapban. Ezt is megértük...