Gyurkity Péter

Microsoft: a szabványbarát IE8 a fontos

A szoftvercég már korábban azt ígérte, hogy a böngésző legújabb verziója minden eddiginél jobban támogatja majd a webszabványokat. A tervek annyiban változtak, hogy a programban a kompatibilitási mód lesz alapértelmezett.

"Úgy véljük, hogy a játékszabályok megtartása és azok követése rendkívül fontos, ezen gondolat egyik ékes bizonyítéka pedig az Internet Explorer 8 alapértelmezett üzemmódja lesz" - magyarázta egy blogbejegyzésben Dean Hachamovitch, a böngésző fejlesztéséért felelős csoport igazgatója. Az általa leírtakból kiderült, hogy a korábbi tervekkel ellentétben nem a korábban is használt motor, hanem a szabványok betartását erőltető kompatibilitási üzemmód lesz az IE8 alapértelmezettje.

A fejlesztők egészen pontosan három különböző motort passzíroznak majd a böngészőbe. Az első a már említett kompatibilis mód, amely minden vonalon a webszabványokat követi, a második az Internet Explorer 7 motorja, amely a visszafelé történő kompatibilitást őrizné meg, míg a harmadik az egészen régi weboldalak betöltésére lesz használatos, amelyek az első két motorral nem éppen a kívánt kinézetet eredményezik. A mostani váltás miatt azok, akik az IE7 motorjára szeretnének építkezni, weboldalukon kénytelenek lesznek egy bejegyzést elhelyezni, amely jelzi a böngésző felé ezt a kívánságot.

Brad Smith a szoftvercég részéről érdekes indoklást fűzött a lépés bejelentéséhez, mintegy magyarázatként. Elmondása szerint bár jelenleg nem látnak semmilyen kényszerítő erejű jogi tényezőt a váltás mielőbbi végrehajtására, ám ezzel elkerülhetnek bizonyos vitákat a szabályozó hivatalok részéről, amelyek jogi úton kísérelhetnék meg kikényszeríteni azt. Azt nem közölték, hogy melyik verzióban jelenne meg az új felállás, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a végleges változat mikor várható.

Egyelőre csak annyi derült ki, hogy még az első félévben megjelenik a korai béta - remélhetőleg ennél több információ hangzik majd el a Mix08 konferencián, a hét második felében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #28
    Na, akkor ugorjunk neki megegyszer a cikknek:

    "Úgy véljük, hogy a játékszabályok megtartása és azok követése rendkívül fontos..."

    > Hol itt a marketingkommunikáció?

    Mutatom: itt. "Validation Output: 214 Errors"

    Most olvasd vissza a vastagbetus reszt amit beideztem a cikkbol es rogton erteni fogod a marketingkommunikacio lenyeget, hogy mennyire mocskosul fontos a Microsoft-nak a szabvanykovetes. Mindig jarj utana Sajat Magad a dolgoknak ahelyett, hogy habozas nelkul elhiszed amit az orrod ele hajitanak. A MS ezt a fajta dezinformalasi taktikat evtizedek ota csinalja, csak azt tudjak ezzel megvezetni aki vakon hisz.
  • Csaba42 #27
    "Saját maguk Ismerik be hogy eddig milyen kis gyükerek voltak."
    Azzal nincs semmi gond (ugye, a tékozló fiú esete), az lenne inkább a nagyon égő, ha továbbra sem ismernék el!
  • DjDano #26
    LOL legalább olvasnál vissza.... Téged kéne bezárni egy Microsoft cucokkal teli szobába (egy ötkilós kapapács táraságában) Ott aztán szétverhetnél mindent, hogy levezesd a kisebbségi komplexusból adódó feszültséget :D

    Egyébként megjelent az IE8 első bétája:

    Internet Explorer 8 beta 1
  • Su0my #25
    Dano téged be kéne zárni egy olyan szobába, amelynek a falai üvegből vannak és egy pingvinekkel teli akvárium van felette, a szoba közepén meg egy almafa, ott kéen téged hagyni 2 hónapig, hogy tombold ki magad... Ja a rókás poszter is jól jöhet, hogy minden téren kiéld magad..
  • DjDano #24
    Megint egy buta fikázás... Te nem tudod értelmezni a cikket? 3 motor lesz

    1. IR7 motorja
    2. IE8 motorja (ACID2-es megfeleléssel)
    3. Régi weboldalaknak szánt motor

    Hol itt a marketingkommunikáció?
  • rigidus #23
    > És eldöntötték h legalább marketingileg lekommunikálnak egy szabványos motort.

    Attol tartok, hogy igazad van.
  • rigidus #22
    > Ezt kifejtenéd? Nekem még nem volt problámám IIS miatt pedig évek óta csak firefoxot használok.

    Ezek szerint a Firefox elott nem hasznaltal alternativ bongeszoket.

    Egyebkent persze, hogy kifejtem. Egy idoben az IIS azt csinalta, hogy a user_agent alapjan szandekosan dobott hibas oldalakat a konkurrens bongeszoknek. Mivel GNU/Linux-tol nem allsz tavol csak megemlitem, hogy elsosorban ennek a korszaknak a hagyateka volt a Konqueror-ban levo custom user_agent feature, amivel "meghamisithatod" a bongeszod azonositojat, igy pl. IE-nek alcazhatod a konquerort es pl NT5-nek az OS-t az IIS szamara.
  • homeless #21
    "IIS-t eleve ugy kesziti el, hogy csak IE-vel lehessen normalisan bongeszni az ezaltal kiszolgalt oldalakat"
    Ezt kifejtenéd? Nekem még nem volt problámám IIS miatt pedig évek óta csak firefoxot használok. Konfiguráltam is párszor IIS-t és mindig firefox alól (is) teszteltem de nem volt vele semmi probléma.

    (én is linuxpárti vagyok szóval nem kötekedésből kérdezem)
  • floatr #20
    Az eredeti gondolatmenet inkább az volt hogy: "...szátok meg ez a ... csög EU csőcselék megin elkente a szánkat egy 3. világbeli állam teljes költségvetésével, ráadásul az ítélet alapja közröhej tárgya. Erre jönnek megin a vasporos ...csájú traveszti rib... anyjukat ...szák tele Operáék, és a ...kupac EU megin ránkveri a halál retkes ...szát" :D

    És eldöntötték h legalább marketingileg lekommunikálnak egy szabványos motort. Valószínűleg gyorsan kell lépniük pár dologban hasonlókat, ha az EU-ban akarnak még kereskedni...
  • L3zl13 #19
    Izé. Az elnevezás megzavart. Szóval nem a kompatibilitási mód helyett volna jó az IE7 motor, hanem a régi oldalakhoz használható motor és az IE7 motor közül elég volna egy is a bönészőbe.

    Ja, és az előző nem válasz akart lenni.