Napi Online

Szoftvercéggel hadakozik az államkincstár

Újsághirdetésben árulja a Magyar Államkincstár (MÁK) egyes számlavezető szoftvereit egy informatikai cég.

Az IO Számítástechnikai Kft. a T 2000-es kincstári számlavezető rendszert és a T 2000-es babakötvény-alrendszer programalkotási és továbbfeldolgozási jogát árulja - csakhogy erre a MÁK szerint nincs joga, sőt a hirdetés miatt be is akarja perelni a céget. Az IO szerint a kincstár jogtalanul mondta fel a szerződést, ráadásul jelentős összeggel is tartozik a cégnek.

Kilencéves együttműködés után váratlanul szakadt meg a kapcsolat az IO Számítástechnikai Kft. és a MÁK között, miután a múlt évben a kincstár felmondta az informatikai szerződést a céggel. A korábbi szerződés alapján a cég üzemeltette és fejlesztette a MÁK számlavezető rendszerét, mindaddig közös megelégedésre. A szoftver forráskódja ugyan a kincstár birtokában van, ám a továbbfejlesztés jogát - az IO szerint - ők birtokolják. Ezenfelül az uniós pályázatok monitorozását az Országos támogatási monitoringrendszeren keresztül szintén a MÁK végzi, ennek valamennyi jogával pedig az IO rendelkezik. (Ezt az alkalmazást még nem hirdette meg a kft., bár tervezi ennek értékesítését is.)

A meghirdetett szoftver tulajdonosa a MÁK, bár azt az IO dolgozta ki és üzemeltette is 2007. március 1-jéig - erősítette meg kérdésünkre írásban a kincstár sajtóosztálya. A MÁK szerint ezt követően rendszerfejlesztési és üzemeltetési kérdésekben vita alakult ki köztük, emiatt mondták fel a szerződést. A kft. korábbi vezetője szerint viszont tavaly márciusban rendes felmondás történt és nem kaptak olyan dokumentumot, amelyben az állami intézmény a cég munkájával kapcsolatban elégedetlenségét fejezte volna ki. Az egy éve kezdődött vita a bíróságon folytatódik, miután a MÁK a peres eljárást választotta. A bíróság a tárgyalást még nem tűzte ki, a szakértők kirendelése folyik.

A kincstár szerint a meghirdetett szoftverjogok nem forgalomképesek - hiszen a program teljes egészében jogszabályban meghatározott kincstári feladatok teljesítésére szolgál - és nincsenek is az IO tulajdonában. Ezzel szemben Kövér Hedvig, a kft. korábbi vezetője kérdésünkre azt mondta: az IO minden meghirdetett jogával, szerződéssel bizonyíthatóan, rendelkezik. Így a továbbfeldolgozás joga vagyoni értékű jogként, továbbá a díjkalkulációs modul szerzői és vagyoni joga egyaránt adásvétel tárgya lehet. (A szoftverjogok értékét szakértők több száz millió forintra teszik.)

A bizonytalan informatikai helyzet nem érinti a kincstárat és az informatikai rendszer működését sem fenyegeti veszély, mert "a rendszert a kincstár működteti és fejlesztette tovább" - közölték érdeklődésünkre. A bizonytalan jogi helyzetet azonban tovább bonyolítja, hogy a MÁK-ban a fejlesztési és üzemeltetési feladatokat ma azok a szakemberek látják el, akik korábban ezt a feladatot az IO alkalmazottjaiként tették. Ellenük polgári peres eljárást indított a cég - így ez érintheti az informatikai rendszer üzemeltethetőségét is.

A kincstár hitelrontásnak minősíti a HVG-ben megjelent hirdetést, ezért a közeljövőben emiatt is bírósági eljárást kezdeményez a cég ellen. A szoftver forráskódja ugyan a kincstár birtokában van, ám a továbbfejlesztés jogát - az IO szerint - ők birtokolják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nailboy #5
    Az IO egy gennyes cég. Simán lehet hogy ilyen szerződést kötöttek...
  • god25 #4
    Nem láttátok a szerződést és a vonatkozó tv-i feltételeket sem ismeritek. Itt kifejezetten egy helyre (cégnek), feladatra lett elkészítve szoftver. Nem tömeggyártásra! Ha Te megkapnád a MÁK forráskódját, mint tennél vele? (Költői kérdés.)
  • snorbi #3
    Ne viccelj, én nem vagyok a MÁK, teljesen más kategória. Nem is értem ezt az összehasonlítást.
    De egyébként már cégként sem vennék ilyen feltételekkel szoftvert, pedig még az is hol van az Államtól: ha ilyen szerződést köt az állam, azzal nem snorbi, nem egy cég, hanem egy egész ország működését kockáztatja.
  • bakagaijin #2
    Te is így veszel szoftvert, vagy filmet, vagy zenét, vagy könyvet, vagy...
  • snorbi #1
    És vajon a MÁK-nál mindenki teljesen dilettáns?
    Hogy a fenébe lehet olyan szerződést kötni, hogy a továbbfejlesztésre ne legyenek jogosultak?
    Ki venne úgy autót, hogy nézheti és használhatja, de javítani vagy tuningolni már nincs joga?
    Na ezért - is - tart ez az ország ott, ahol...