Berta Sándor

Heathrow: kofferkáosz szoftverhiba miatt

Egy balul sikerült szoftverfrissítés miatt megbénult a londoni Heathrow repülőtér négyes terminálján a csomagtovábbítás.

Az esemény még szerdán történt, azonban csak most hozták nyilvánosságra. A probléma több ezer légiutast érintett, akik a hiba kijavításáig kénytelenek voltak több órán át várakozni és csak személyenként két kézipoggyászt vihettek fel a repülőgépekre. Az esetet a repülőteret üzemeltető BAA szóvivője is megerősítette. A sajtós közölte, hogy a hiba annak ellenére következett be, hogy a frissítést korábban tesztelték a légikikötő technikusai.

A szerda éjjelig tartó kofferkáosz többek között a British Airways, a Qantas, a KLM, az Air Kenya és az SN Brüssel légitársaságok utasait érintette. A hibát ugyan szerda éjjelre kijavították, azonban ennek ellenére még csütörtökön napközben is voltak fennakadások a csomagszállításban. Az eset után az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) egy statisztikai jelentést adott ki, amelyből kiderült, hogy a legtöbb késés Európában éppen a londoni Heathrow repülőtéren fordul elő: minden ötödik járat több mint negyed órás késéssel indul. A késések a járatok 36 százalékát érintik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SHADOWEYES7 #1
    Kártérítést az utasoknak!! ;)