Gyurkity Péter

Megalakult a Mozilla Messaging

Megkapta végleges nevét a Mozilla Alapítvány második leányvállalata, amely a Thunderbird levelező kliensért és a hozzá kapcsolódó feladatokért felelős. Körvonalazódnak a cég rövid és hosszú távú tervei.

A Mozilla végre bejelentette a leány végleges elnevezését és annak fő feladatait. Nagy meglepetés itt nem ér minket, hiszen a Thunderbird kliens fejlesztésének különválásáról már korábban beszámoltunk, azóta azonban újabb részletekre derült fény, és most megtudhatjuk, hogy pontosan miben is újít majd a harmadik verzió és hogy a cég első embere hogyan látja az alkalmazás jövőjét.

A szervezeti felépítés a változtatás után a következő: a Mozilla Alapítvány található legfelül, ez felügyeli az általános feladatok végrehajtását. A Mozilla Corp. felelős a Firefox böngésző fejlesztéséért, míg a most létrejött Messaging a levelező kliensért és az ahhoz kapcsolódó munkákért.

Ami talán a legfontosabb: a Thunderbird 3.0 az ígéretek szerint még az év vége előtt megjelenik. Addig természetesen több előzetes változat is napvilágot lát majd, és nagyjából három hónap múlva vehetjük kezünkbe az első ilyen tesztverziót. Több alfa és béta állomásra számíthatunk, a két legjelentősebb újítás pedig egy átfogó kereső integrálása, valamint az eddig különálló Lightning kalendárium projekt hozzácsatolása lesz. Ez utóbbi elsősorban a vállalati szegmensben varázsolja versenyképessé a klienst, amelynek fő feladatai között természetesen megtalálható az Outlook szoftver előnyének lefaragása, netán annak lehagyása.

A Mozilla Messaging azonban nemcsak a levelezésről szól, ehhez ugyanis számos kiegészítő feladat és célterület is kapcsolódik. Rövid távon a cél a Thunderbird 2.0 hibáinak kiszűrése, a meglévő szoftver tökéletesítése, a használat megkönnyítése és a kalendárium csatlakozása. Az RSS és a hírcsoportok kezelése már megoldott, így a következő lépés az azonnali üzenetküldők, a rövid szöveges üzenetek (SMS) és a különböző közösségi oldalak (Facebook, Flickr) saját levelező rendszereinek társítása, az ezek között átmenet megvalósítása lesz. Ezzel David Ascher, a leány vezérigazgatójának reményei szerint a Thunderbird a Firefoxhoz hasonló pályát futhat be, amelynek végén a győztesnek, vagy legalábbis a legjobb alternatívának kijáró cím elhódítása található.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fapapi #6
    Minden butaság fejlesztve lesz rajt de esetlegesen egy normális spam szőrő beépítése (amit nem 20 menü megnyitásával érek el hanem esetleg egy jobbklikk) levélpapír nem lesz bent?
    Vállalatokat akarják megfogni kalendáriummal röhely ki a fenét érdekel azért használom az outlok expresst mert a cégem fejléces levélpapírját használja!
    Ugyhogy jó vagy nemjó amíg ezeket nem építik be normálisan addig nem hiszem hogy egy piacvezető levelező lesz.
  • Vorpal #5
    Ez másképp úgy mondják - nem levelezel.
  • coolpet #4
    En meg Gmailt hasznalok, de hasznaltam darabon a thunderbirdet, de ecceruen nem hasznalom ki a lehetosegeit, mert annal sokkal tobbet tud mint amire hasznalnam (levelkuldes, fogadas)
  • sKie #3
    Hat igen, en is regota elegedett hasznaloja vagyok.
  • god25 #2
    Várjuk, várjuk!
  • echo #1
    A kedvenc szoftverem mind közül :)