Berta Sándor

Beijedtek a szolgáltatók Redingtől

Néhány cég úgy döntött, nem várja meg az Európai Unió felszólítását és már most megállapodtak egymással a mobil adattovábbítási tarifák mérsékléséről.

Az egyezményt öt nagy európai mobil szolgáltató képviselői írták alá és kiterjed a külföldre küldött vagy az onnan hazatovábbított SMS-ekre, MMS-ekre, e-mailekre és más különböző adatszolgáltatásokra. Az intézkedés legalább 295 millió előfizetőt érint és a díjcsökkentés mértéke bizonyos esetekben elérheti akár a 95 százalékot is. Egy megabájt adat továbbítása eddig átlagosan 5,24 euróba került, ez 25 centre módosult. A vállalatok ezzel a lépéssel azt akarták megelőzni, hogy az Európai Unió maga döntsön a kérdésben és kötelezze őket az árak mérséklésére. A megállapodást a holland Royal KPN, a brit Hutchison 3, a német E-Plus, a belga Base és a lengyel Play képviselői írták alá. Az új árak március elsejétől érvényesek.

A mostani egyezmény vélhetően csak az első lépés, ugyanis ahhoz, hogy az adattovábbítási roamingdíjak érezhetően csökkenjenek, a többi szolgáltatónak is követnie kellene az öt cég példáját. Erre egyébként az aláírók fel is szólították a piac többi szereplőjét. A mérséklés már most is érezhető lesz, hiszen például a Hutchison 3 egyaránt jelen van Olaszországban, Írországban, Nagy-Britanniában, Svédországban, Dániában és Ausztriában. "Támogatjuk Viviane Reding elképzeléseit. A döntésünk összesen tíz államra terjed ki. Amennyiben a többi szolgáltató is csatlakozna hozzánk, az lehetővé tenné a számunkra, hogy előfizetőink szerte Európában jelentős összegeket takarítsanak meg" - hangsúlyozta Stan Miller, a KPN elnök-vezérigazgatója.

Persze nem ez az öt vállalat volt az első ezen a területen, a mobilkom austria már január végén az árak mérséklése mellett döntött. A T-Mobile jelezte, hogy ezen a héten, a GSM konferencián ismerteti új adattovábbítási roamingárait. Szintén az ötökhöz csatlakozhat az O2 is, amely három héttel ezelőtt konkrét változásokat jelentett be. A mobil cég az SMS-ek és az MMS-ek díját még ebben a hónapban csökkenteni fogja, míg az adattovábbítási szolgáltatások ára várhatóan szintén márciustól módosulhat.

Mint ismeretes, Viviane Reding európai uniós biztos korábban azt nyilatkozta, hogy a mobiltelefon-társaságoknak legkésőbb idén nyárig csökkenteniük kell adatátviteli szolgáltatásaik nevetségesen magas külföldi tarifáit, ellenkező esetben az Európai Bizottság kezdeményez lépéseket ez ügyben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!