MTI

Olcsó mobilokkal támad a Samsung a Nokia ellen

A Samsung 40-50 dollár (7-9 ezer forint) körüli olcsó mobiltelefonok piacra dobását tervezi, hogy felvegye a harcot a legnagyobb riválisának számító Nokiával.

A dél-koreai vállalat a hangsúlyt a prémiumkategóriás mobilokról a közép- és alsókategóriás telefonokra helyezte át, és ezzel a sikeres váltással 2007 harmadik negyedében a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártójává nőtte ki magát. A Samsung reményei szerint az új olcsótelefon kijelzője színes lesz, bár még mindig tanulmányozzák a terv megvalósíthatóságát, a döntésig még egy darabig várni kell - közölte a koreai cég szóvivője.

A Samsung mobiljai átlagosan 151 dollárba kerültek a tavalyi év harmadik negyedében, egy évvel korábban ugyan ebben az időszakban az átlag még 176 dollár volt. A dél-koreai vállalat piaci részesedését 2007-ben legkevesebb 14 százalékra becsülték, az előző évi 11,4 százalékkal szemben. A finn Nokia a jól kialakított értékesítői hálózatának köszönhetően vezető szerepet ért el olyan új piacokon, mint például India. A régebben mobilozó országokban, többek között az Egyesült Államokban az Apple első mobiltelefonja, az iPhone jelent kihívást. A mobiltelefóniában jelenleg 15 százalékkal jelen lévő Samsung 2010-re globálisan mintegy 25 százalékos piaci részesedést kíván elérni a világon - közölték a vállalat képviselői.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!