Alex

Fényképezőgép egy búvármaszkban

Bizonyára sokan fognak annak örülni, hogy mostantól tengerparti búvárkodás közben akár szemüvegükkel is rögzíthetik a megtapasztalt csodákat.

A vízalatti fényképezés szerelmesei hobbijuk űzéséhez már eddig is széles körből válogathattak a termékekből, hiszen a célzottan erre készült masinákon túl ma már szinte minden gyártó készít fényképezőgépeihez vízálló tokot is. Ezeknek persze megvan az a hátránya, hogy akár a keresőbe nézve, akár a hátsó LCD kijelzőn komponáljuk a képet, búvármaszkban nincs könnyű dolgunk, ráadásul uszásunkat is megnehezíti a fényképezőgép hordozása. A Liquid Image ezt a gondot próbálja új eszközével megoldani, a vállalat által készített digitális vízalatti fényképezőgép jövő héten kerül majd bemutatásra a Las Vegas-i CES kiállításon.

A cég sajtóközleménye szerint a maszk és a fényképezőgép párosításának nagy előnye a kezek úszás közbeni tehermentesítése, mely biztonságosabb víz alatti kalandozást tesz lehetővé. Persze ezzel együtt azonnal jelentkezik egy másik hátrány: mivel nem látjuk az eszközt magát, a beállítása is nehezebbé válik, ezért ezt extrém módon leegyszerűsítették. A maszk mindössze egy apró LCD kijelzőt és két gombot tartalmaz. A fényképezőgép 1,2 méteres távolságra van optimalizálva, ilyen messziről készíti a legjobb minőségű felvételeket.


A maszkban egy 5 megapixeles fényképezőgép van 16 MB integrált memóriával. Ezt micro SD kártyával tovább bővíthetjük, és ez ajánlott is, hiszen alapból csak 29 képet tud eltárolni. Alacsonyabb, 3.1 megapixeles felbontásra is válthatunk, és a szerkezet 640 x 480 pixeles videófelvételre is képes, 18-25 FPS sebességgel. Az energiaellátásról 2 AAA elem gondoskodik. A cég specifikációi szerint 30 méteres vízmélységig használhatjuk. A készített képeket a szokványos fényképezőgépekhez hasonlóan egyszerű USB kábellel tölthetjük át számítógépünkre.

Az eszköz kinézete némileg játékszerű, de ez nem meglepő hogyha megemlítjük, hogy a cég korábbi neve Zocker Toys volt. A közlemény szerint a Digital Camera Mask csak egy terméksorozat első tagja, a Liquid Image további elektronikus eszközöket is tervez. A maszk nemzetközi forgalmazása 2008 tavaszán indul, egyből két változatban: az 5 megapixeles verzió ára 99, míg a 3 megapixelesé 80 dollár lesz. Ilyen áron még meg is érheti, főleg ha felvéve profin játszhatjuk az X-Men képregény Küklopszának szerepét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • babajaga #6
    Megmondod a tengeri jószágoknak, hogy srácok tessék 1,2 m-re állni és vigyor?Aki így csinál gépet az inkább ne csináljon.
  • Möci #5



    Ötlet jó. Szerintem fog ez a készülék még komolyodni.

  • Gerygrey #4
    Pl a Vörös-tengerben 1,2 méterről kurvajó képeket lehetett volna csinálni. 100 dolcsiért pedig a hülyének is megéri...
  • Lateralus #3
    Hogyne!

    "-Mit bámul a lábam között?
    -Semmit, csak a búvárszemüvegem törölgetem."

  • babajaga #2
    "A fényképezőgép 1,2 méteres távolságra van optimalizálva, ilyen messziről készíti a legjobb minőségű felvételeket."

    Adtak a sz****k egy nagy pofont! Az aki az Adrián ilyennel fényképezne, az inkább ne fényképezzen semmivel!
  • sanner011 #1
    Nudistrandra? X)