Gyurkity Péter

Jól sikerült az ünnepi szezon

Az Amazon számára mindenképpen, hiszen történetének eddigi legerősebb időszakán van túl a cég. A vásárlói roham alatt a legjobban a Nintendo Wii konzolok, egyes játékok és elektronikai felszerelések fogytak a legjobban.

Az Amazon közleményéből kiderül, hogy a sorrendben 13. ünnepi szezon egyben a legnagyobb forgalmat generálta a cég történetében. A felhasználók az 1994-es nyitás óta most rendelték meg a legtöbb terméket az interneten keresztül, és a vállalat összesített adatai napjainkban kiváló irányadónak minősülnek, ha a forgalom és a kereslet alakulására vagyunk kíváncsiak. Lássuk, minek köszönhették a korábbi rekord megdöntését.

A listán több ilyen húzótermék is található, ám nem mindegyik érkezett a számítástechnika szegmenséből. A Nintendo Wii konzol egyértelműen a 2007-es év nagy durranása: amikor megfelelő számban állt rendelkezésre raktáron a készülék, másodpercenként 17 példányt adtak el. Ez persze nem mindig volt lehetséges, ám a fenti állításból kiderül, hogy inkább az utánpótlással voltak gondok, mintsem a vásárlói érdeklődéssel. Hasonlóan népszerű volt a konzollal együtt érkező Super Mario Galaxy, a hagyományos játékok között a Jakks EyeClops Bionic Eye, az elektronikai megoldásoknál a Garmin GPS, a kijelzőknél pedig a Samsung nagy felbontást támogató LCD-televíziói.

A legerősebb nap egyébként december 10. volt, amikor is összesen 5,4 millió terméket rendeltek meg a világhálón keresztül - ez másodpercenként 62,5 példányt jelent. Tavaly december 11. hozta a legjobb eredményt, több mint 4 millió termék értékesítésével. Idén a november 15. és december 19 között megvásárolt további népszerű produktumok között kisebb-nagyobb játékokat és ruházati cikkeket is találunk, az érdeklődés tehát meglehetősen jól oszlott el a különböző területek között. Jövőre a várakozások szerint még jobban teljesítenek majd, bár az egyelőre még kérdés, hogy megismerhetünk-e a Wii konzolhoz hasonló slágerterméket.

Németországban is rekordot hozott az év vége. Az egyik legnagyobb webáruház, a Weltbild.de forgalma a novembertől december 24-ig tartó időszakban 40 százalékkal múlta felül a tavalyi karácsonyi szezont. A német vásárlók körében is a Wii volt a legkeresettebb, utána a digitális fényképezőgépek, az mp3-lejátszók és a vékony képernyős számítógép-monitorok következnek. Az Amazon német üzletében, az Amazon.de portálon december 17-én fordultak meg a legtöbben és több mint 880 ezer rendelést adtak le, azaz tíznél is többet egy másodperc alatt, szemben a tavalyi másodpercenkénti nyolcas csúccsal.

Az amerikai online kereskedőház brit üzletében DVD-k - például A Bourne-ultimátum és a Harmadik Shrek - állnak a sikerlista élén. "A hollywoodi filmek karácsonya volt az idei" - mondta Brian McBride, az Amazon.uk.co igazgatója. Az első tízbe alig fért be más kasszasikerek DVD-változatán kívül, míg tavaly könyvek és CD-k adták az élboly többségét. A brit Amazon-oldalon is december 10-én volt a legnagyobb forgalom (950 ezer rendelés, 11 darab másodpercenként), pedig tavaly még egy héttel korábban adták le a legtöbb megrendelést. "Későbbre tolódott a csúcs napja, ami a vásárlók növekvő bizalmára utal. Bíznak benne, hogy így is időben szállítjuk a kért árut" - mondta Brian McBride a Guardian honlapján megjelent beszámoló szerint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nagylzs #3
    Engem érint. Szerencsére. :-D
  • joebacsi #2
    sokat fogyasztott a paraszt, jee-jee!
  • ScarY MAN #1
    ez engem valahogy nem nagyon erint :)