MTI

Számítógép a "menő" karácsonyi ajándék

Németországban az idén a számítógépek állnak első helyen azok közt az ajándékok között, amelyeket a hat és tizenkét év közötti gyerekek karácsonyra kérnek - derült ki az Iconkids and Youth International Research müncheni közvélemény kutatóintézet által végzett felmérésből.

A megkérdezettek 38 százaléka válaszolta írásban, hogy számítógépet kért karácsonyra. Eltérés mutatkozott nemenként: a fiúk 52 százaléka, viszont a lányoknak csak 22 százaléka voksolt elektronikus játékokra és software-re. A lányok inkább ruhaneműeket (36 százalék), továbbá babákat és plüss állatokat (33 százalék) szeretnének a karácsonyfa alatt látni - közölte az intézet. A 13 és 19 év közötti fiatalkorúak először ruhaneműeket (43 százalék), azután pedig számítógépes játékokat (36 százalék) kértek ajándékul. A közvélemény kutató intézet összesen ezerötszáz hat és tizenkilenc év közötti gyereket, illetve fiatalkorút kérdezett meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kernerster #4
    ja és akkor már netet is kaptam hozzá. persze más kérdés hogy az akkor még gyerekcipőben járt
  • kernerster #3
    tudom, de szerinted pattanásos Günther, és 8 éves húga, szeplős Gertrúd mire fogja használni? Netezésre egy 5 éves gép is jó, szerintem tuti, hogy csak azért kértek gépet hogy játszhassanak rajta. Én is voltam már ebben a cipőben, mikor 10 évesen megkaptam életem első gépét.
  • gregor #2
    kernester:A PC-t nem is játékokra találtak ki!Arra ott a konzolgép.
  • kernerster #1
    kértek volna konzolt, olcsóbb meg tovább megy rajt a játék. értem ezt az alatt hogy egy vas kb egy évig tugyja futtatni a legújabb játékokat, egy konzol azonban az újabb generációig. ami pedig úgy jó 3-4 év