MTI

Osztrák politikusok célpontként iszlám internetes listákon

Az osztrák hatóságok több mint tíz vezető politikust értesítettek arról, hogy nevük esetleges célpontként felbukkant különböző iszlám internetes fórumokon.

Sajtóértesülések szerint a feltételezett fenyegetés párthovatartozástól függetlenül érinti a listán megjelölt közszereplőket. Rudolf Gollia belügyi szóvivő a Kurier osztrák napilap szombati számában csupán az erősítette meg, hogy Heinz-Christian Strachénak, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjének neve valóban szerepel a listán. A bevándorlás- és idegenellenes platformon álló, populista párt már korábban bejelentette, hogy fokozták a pártelnök személyes védelmét.

A szóvivő ugyanakkor leszögezte azt is, hogy az illetékes szervek értékelése szerint nincs szó a veszélyeztetettségi szint növekedéséről, és a hatóságok az érintettek értesítésén kívül nem tettek egyéb megelőző intézkedéseket. A lista bizonyosan összefüggésben van azzal a nyomozással, amely két osztrák állampolgárságú személy ellen folytatnak terroristagyanús tevékenység vádjával Bécsben. Szeptember közepén vették őrizetbe őket. Úgy tudni, hogy összekötőként hozzájuk tartozik az az illető is, akit Kanadában tartóztattak le hasonló vádak alapján.

Az eddigi nyomozati eredmények szerint a csoport 22 éves osztrák vezetője működtette azt az internetes honlapot, amely különböző propagandaanyagokat, videókat, fenyegetéseket és az al-Kaidáról szóló híreket közölt német nyelven.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ronny #1
    törököt fogtak és nem ereszti őket.