SG.hu

Fenntartható tervezést akar az Autodesk

Az alapításának 25. évét ünneplő Autodesk a felelős tervezést tartja a fenntartható fejlődés egyik alapkövének.

Az Autodesk szerint környezetünket, erőforrásainkat csak akkor őrizhetjük meg a jövő generációi számára, ha már a tervezés során tudatosan alkalmazzuk a fenntarthatóság alapvető szempontjait. Mindaddig nem beszélhetünk fenntartható fejlődésről, amíg két épület felépítése során egy épületnyi hulladék keletkezik, illetve amíg az általunk létrehozott épületek használják fel a globális energia fogyasztás 40 százalékát, fogyasztják el az összes felhasznált elektromos áram 70 százalékát és bocsátják ki az üvegházhatást létrehozó gázok 48 százalékát.

A gépgyártás is jelentős terheket ró környezetünkre, hiszen a késztermék előállításáig megépített nagyszámú fizikai prototípusok révén mintegy kétszer annyi hulladék keletkezik, mint amennyi a ma már rendelkezésre álló digitális modellezésnek köszönhetően szükséges. További problémát okozhatnak a megfelelő adatok hiányában tervezett és megépített infrastruktúrák is. Így válhat a felelős tervezés etikai kérdésből gazdaságivá.

"A fenntartható funkciók legnagyobb része már a tervezési eljárás során eldől és megváltoztatásuk költsége a projektek későbbi szakaszaiban jelentősen megnőhet. Az innováció negyedszázados hagyományával büszkélkedő Autodesk új megközelítései, mint például az építészet területén az Épület Információs Modellezés (Building Information Modeling), illetve a gépgyártásban alkalmazott Digitális Prototípuskészítés (Digital Prototyping) olyan eszközt ad a tervezők kezébe, amelyek segítségével már a megvalósítás előtt felmérhetik és mérsékelhetik terveik környezetre gyakorolt hatását és azok gazdasági következményeit" - mondta el David Palas kereskedelmi vezető.

A fenntartható fejlődés fogalma nemzetközi színtéren már a nyolcvanas évek elején megjelent, Magyarországon valójában csak az utóbbi néhány évben került a figyelem középpontjába - elsősorban a világszerte átélt és a média által közvetített természeti katasztrófák, valamint a klímaváltozás sokat vitatott témája kapcsán. Alapgondolata, hogy gazdasági fejlődésünket szervesen befolyásolják a társadalmi és a környezeti problémáink, illetve a problémák megelőzéséért és megoldásáért vállalt közös felelősségünk. Az egyik jelentős terület, amely talán a leghatékonyabban alkalmazhatja a fenntartható fejlődés elveit, a tervezés.

A tervező ugyanis már a kezdet kezdetén meghatározhatja, hogy az általa tervezett dolog - legyen az épület, autó, vagy akár egy autópálya is - használata során mennyi és milyen erőforrásokat fog felemészteni, vagy mennyi energia kell működtetéséhez. A fenntartható tervezés figyelembe veszi, hogy épített környezetünk, épületeink és az általunk alkotott tárgyak nagy része hosszú éveken, évszázadokon át szolgálja kényelmünket, így - ha a tervezés során erre nem fordítunk figyelmet - sok esetben már csak akkor van lehetőségünk a környezetbarát és fenntartható technológiák alkalmazására, amikor már késő.

A cég ezért olyan újszerű, modern CAD-technológián alapuló eljárások létrehozására helyezi a hangsúlyt, amelyek kellő támogatást nyújtanak a fenntartható tervezés megvalósításához. Az építészet területén alkalmazott új szemléletmód, az Épület Információs Modellezés (BIM: Building Information Modeling) segítségével például az épületre vonatkozó digitális adatokból létrejön egy egységes modell, amelyhez az épület tervezésében résztvevő minden fél (tulajdonos, tervező és kivitelező) hozzáférhet. Az adatokban történt bármilyen módosítás azonnal megváltoztatja a kapcsolódó egyéb paramétereket is, így jelentősen csökkenti a hibázás lehetőségét.

A BIM révén a tervek még megvalósulásuk előtt tapasztalhatóvá válnak: kalkulálható az épület statikája, de akár annak energiafogyasztása is. Így szinte költségmentesen alakítható ki az ideális, környezetbarát forma. Ez annál is fontosabb, mert az építkezési hulladékok átlagosan a felhasznált anyagok egyharmadát teszik ki, az építkezések és az épületek használata során termelt hulladék mennyisége eléri a 7-8000 tonnát, az épületek a természetes erőforrások 40 százalékát emésztik fel, s az építkezések ivóvizünk 12 százalékát használják el.

A gépgyártás területén a Digitális Prototípuskészítés kínál hasonló előnyöket. Az Autodesk új megközelítésének segítségével ugyanis felére csökkenhet az előállított fizikai prototípusok száma, így a leginnovatívabb gyártók akár 48 százalékkal csökkenthetik a prototípus-készítésből származó költségeiket és akár 58 nappal korábban juthatnak piacra termékeikkel, mint az átlagos gyártó. A digitális prototípuskészítés lehetővé teszi a mérnökök számára, hogy megtapasztalhassák ötleteik tényleges működését még a tervezés fázisában, illetve a tervezői eszközök integrálásával összeköthetik a forma- és mérnöki tervezést, valamint a gyártás fázisaiban résztvevő szakemberek munkáját.

Egyetlen digitális prototípus felhasználásával a gépipari vállalatok szimulálhatják a tervezett berendezés való világban nyújtandó teljesítményét és megjelenését, illetve könnyűszerrel elvégezhetik azokat a változtatásokat, amelyek a létrehozandó formához és funkcióhoz szükségesek. A tervezés és gyártás folyamatának összehangolásával az élvonalbeli gyártók költségeiket jelentősen csökkenthetik, valamint könnyebben teljesíthetik a minőségre és határidőkre vonatkozó követelményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!