MTI

Pannon - Sziget háború

A Pannon szerint megfelel a törvényi előírásoknak és az etikai szabályoknak az, hogy az Óbudai-sziget egyik magánterületét kibérelve építettek programhelyszínt a fesztivál idejére.

A Sziget szervezői kedden óriásmolinót helyeztek el az út túloldalán a szerintük "félig-meddig illegális" megjelenés ellen tiltakozva. "Itt szemben az út túloldalán találhatóak azok a cégek, akik ahelyett, hogy támogatásukkal hozzájárultak volna a rendezvény költségeihez, a kiskapukat választották. Kedves közönségünk, ezen cégek reklámmegjelenését is az általatok fizetett jegyár fedezi" - olvasható szemben a Pannon GSM programhelyszínével.

Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője még a fesztivál hétfői bejárásán elmondta, hogy a szóban forgó területet a fesztivál minden évben kibérli, most azonban az egyik korábbi nagy szponzoruk, a Pannon GSM megelőzte őket, hogy "ingyen reklámozzanak" a Szigeten. Gerendai szerint megtehették volna, hogy ezt a helyszínt elzárják a fesztivál látogatóitól, azonban inkább az "elegáns ellenreakciót" választották.

Majorosi Emese, a Pannon GSM sajtó- és információs igazgatója úgy fogalmazott: "a jelenlétünk minden szempontból megfelel mind a törvényi előírásoknak, mind az etikai szabályoknak. A vonatkozó jogszabályokat maradéktalanuk betartjuk". Mostani jelenlétükkel, mely nem főszponzorációs jelenlét, szeretnének a szigetlakóknak olyan megoldásokat nyújtani, mellyel megkönnyítik a kommunikációjukat - tette hozzá a sajtóreferens, akinek tájékoztatása szerint a programhelyszínt csak Sziget-belépővel lehet majd megközelíteni. Arra a kérdésre, hogy miért döntöttek úgy, idén nem támogatják a rendezvényt, azt válaszolta: "üzleti döntés volt, hogy máshová helyezzük a szponzorációs tevékenységünk hangsúlyát".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fflx #12
    "irreálisan magas jegyárak"

    csak mellesleg kerdeznem, meg, hogy voltal-e mostanaban koncerten? mondjuk olyan koncerten, ahol egy azaz egy darab kulfoldi eloado (zenekar) lep fel. megsugom, hogy tizezer forint korul vannak a belepok atlagosan. namarmost ha pl. valaki penteken kiment mondjuk koradelutan, akkor lathatott egy pink es egy madness koncertet, hogy csak a huzoneveket emlitsem. a koztes idot pedig izlesenek megfeleloen tolthette el es ha nem volt nagyon faradt, akkor vegigugralhatott egy subbass, egy zolee es egy animal konertet meg a vegen. (vagy amit szeret) nyolc ezerert, elovetelben olcsobbert.
  • randomly #11
    Hali!

    Buták hogy oda engedték a Pannont.
    Próbálta volna meg a forma1-en ... igaz nem most voltam utoljára. Akkor repülővel húztak zászlókat a pálya fölött. Most szerintem meg van tiltva... és jogos is szerintem.
    Oldja meg másképp hogy sok ezer ember legyen egy rendezvényén a Pannon.
    Szimpi cég volt eddig, de ez nagyon üzletileg etikátlan kicsinyes húzás volt.

    Amit eddig kifizetett azért meg gondolom megkapta amit vállalt a sziget.
    Nem örökre fizetett eddig ...

    rand
  • slickboy #10
    Ááá, savanyú a szőlő! Valamin összevesztek és most törik a borsot egymás orra alá. Ez az óriásplakát vagy micsoda meg minden csak nem elegáns megoldás, már a tartalmát tekintve. Kicsinyes. Persze a Pannon sem különb.
  • assdf #9
    Értem én, csak azt nem hogy miért nem tudtak megegyezni...
  • aDannyBoy #8
    mégis érted te azt

    az a lényeg, hogy gerendás szerint, ha a pannon odaadja megint a 200 millát, akkor nem lenne 8000 a jegy csak mondjuk 7000 vagy mittomén...

    illetve karcsi bátyánk azért fél valszeg nagyon, mert tavaly a 2,5 mrd forgalom ellenére is "csak" 60 millió volt a tiszta profit.
    Na most idén nincs állami támogatás, ami nullára húzná, illetve ha a 60ból kivonok 200-at, akkor könnyen negatív szám jön ki.
    Ezt persze lehet ellensúlyozni a 0. napi LGTvel, ami láss csodát (25ezer plusz jegy) 8 ezerért darabja ááá éppen 200 milla (-70 amibe került)

    nagy matek lehet ott bent egyébként, le a kalappal előttük. ilyen sok nullával a végén szép lehet játszani.
  • assdf #7
    Egyébként meg szerintem sok mindent nem tudunk itt.
    1,Egyrészt évekig szponzorálta őket a pannon most meg nem.--> valami oka van, lehet hogy túl sokat kértek tőle? stb...
    2,ha sok éven át támogatták a szigetet akkor most a sziget szervezők miért vannak felháborodva? (bazz lassan úgy leszünk mint a romáknál hogy ők vannak felháborodva hogy mi az ohgy nekik nem akarnak a semmitevésért cserébe segélyt adni...)
    "Kedves közönségünk, ezen cégek reklámmegjelenését is az általatok fizetett jegyár fedezi"
    Ezt a mondatot nem értem.

    3,a pannonnak meg érdekes a hozzáállása, nem ad támogatást de azért sunyiban kimegy.

    Etc, jó lenne tudni a háttérokokat is mert a valóság biztos több annál mint hogy nem ad támogatást de sunyiban kivonul
  • HappyBoy #6
    Amikor a Pannon 100 milliókkal támogatta a szigetet, akkor meg haverok voltak mi? Muhaha. Mindkét fél suttó.
  • Cat #5
    szerintem meg egy pannon méretű cég ne ilyen álságos dolgokkal próbálkozzon. Én ugy ahogy van lezártam volna azt a részt, és akkor biztosan fejek hullanának a pannon marketingosztályán, amikor rákérdeznek a vezetők hogy mire is költöttek idén bérlés címén milliókat.
  • htmm #4
    Ez egy okos húzás volt a Pannontól. Grat annak, aki kitalálta ;]
  • DjDano #3
    "Kedves közönségünk, ezen cégek reklámmegjelenését is az általatok fizetett jegyár fedez"

    Bár nem szokásom nagy cégeket védeni, de szerintem inkább arról kéne beszélni, hogy az irreálisan magas jegyárak mit fedeznek? Bizony a rendezők és Szálkafalvi Károly meggazdagodását... A Pannon évekig támogatta a szigetet, most kiszállt és a Sziget rendezők megpróbálnak belerúgni a Pannonba egyet... szép mondhatom