Napi Online

Nem számít nyereségre a Motorola

A második negyedévre veszteséget prognosztizál a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, s egyúttal közölte, hogy immár nem számít nyereségre a készülék-bizniszből a gyenge ázsiai és európai eladási adatok okán.

A figyelmeztetést azt követően tette közzé a Motorola, hogy a piaci pletykák, melyek szerint távozhat Ed Zander, a cég vezérigazgatója, 3 százalékkal lökték feljebb a társaság papírjainak kurzusát. A globális mobilpiacon a finn Nokia mögött második helyezett Motorola a második negyedévben részvényenként 2-4 centes veszteséget vár, bevételi prognózisát pedig 9,4 milliárd dollár körüli szintről (ez megegyezett volna az első negyedévivel) 8,6-8,7 milliárd dollárra vette vissza. A piac részvényenként 2 cent nyereséget remélt, 9,2 milliárdos forgalom mellett.

A Motorola ezen felül közölte, hogy korábbi terve, miszerint a mobiltelefon-üzletág az év egészét tekintve nyereséget hoz majd, immár nem érvényes. Hab a tortán, hogy a társaság szeptemberre halasztotta éves elemzői konferenciáját. A társaság az első negyedévi 45,4 millió készülék után a másodikban 35-36 millió telefont adott el. E csökkenés azt eredményezheti, hogy a Motorola elveszíti globális ezüstérmét, s helye cserél a dél-koreai Samsunggal - utóbbitól elemzők 37 millió darabos értékesítést várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!