SG.hu·

Csökkenhet a PlayStation 3 ára

Most már a Sony vezetése is érzi, hogy a nagyobb sikerhez elengedhetetlen lesz a konzol árának csökkentése, a kérdés egyedül ennek mértéke. A Wii ötszörös eredményt produkált Japánban, főleg kedvező ára miatt.

Az esetleges árcsökkentésről maga Howard Stringer, a Sony első embere nyilatkozott a Financial Times gazdasági lapnak a napokban, megemlítve, hogy erre mindenképpen szükségük lesz, ha új életet akarnak lehelni a cég játékrészlegébe. Ez ugyanis legutóbb méretes veszteségről volt kénytelen beszámolni, amit tovább súlyosbítottak a nem túl kedvező értékesítési adatok. Világosság vált, hogy a PS3 még mindig túl drága és a magas árat a beépített Blu-ray meghajtó sem tudja ellensúlyozni kellő mértékben.

Stringer többek között azt is elismerte, hogy a rivális Nintendo az olcsó Wii révén igen eredményes ellenfélként jelent meg a piacon, vagyis beváltotta az új készülékhez fűzött korábbi reményeket. "A Nintendo Wii nagyon sikeres vállalkozássá vált, nem mellesleg egy kitűnő üzleti modellé, főképpen ha összehasonlítjuk saját teljesítményünkkel" - jelentette ki a Sony vezére. Hozzáfűzte, hogy most már a napnál is világosabb: a vásárlók alacsonyabb árat akartak és akarnak, így ez az egyetlen út a sikerhez.

Emlékezhetünk arra, hogy a Sony közvetlenül a megjelenéskor Japánban 20 százalékkal csökkentette a konzol árát, ám még ezzel is messze a legdrágább ajánlatot tették, hiszen mind az Xbox 360, mind pedig a Wii olcsóbb termékként bukkant fel a szigetországban. Különösen ez utóbbi szerepelt jól, az Enterbrain kiadó adatai szerint egészen pontosan ötszörösen szárnyalta túl a PS3 eladási mutatóit, vagyis minden egyes PlayStation 3 konzolra öt eladott Wii jut. Márpedig a PS3 sikere életbevágóan fontos lenne a Sony számára, hiszen a gyors terjeszkedés új erőt vinne a játékrészlegbe, némiképp helyreállítva annak megtépázott önbizalmát.

Árcsökkentés tehát mindenképpen lesz, csak azt nem tudni, hogy pontosan milyen mértékben, hol és mikor következik ez be. Remélhetőleg minél hamarabb nyilvánosságra hozzák a fontos részleteket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2009. 07. 15.. 20:11||#218
shockwave?
© Sir Ny2009. 07. 15.. 19:52||#217
"a linuxod nem nyügözött le...ezt egy töredékáru pc is megcsinálja ÉS közben mehet egy másik konzol is,amivel épp játszom..." egyszerre linuxozol egy töredék árú pécén, és játszol konzolon? akkor megértem, hogy miért kapsz ennyi fizetést, ha lenne cégem, én is csak tuti olyan szuperembereket alkalmaznék, mint te vagy.
© Sir Ny2009. 07. 15.. 19:48||#216
"és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikerjátékok alapja, nem a dx28-as graf meg a 5ghz-es processzorigény, hanem egy jó alapötlet, sok kreativitás, és rengeteg beleölt idõ."
a tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikerjátékok alapja egy minnél nagyobb szám a cím végén ;)
© Sir Ny2009. 07. 15.. 19:21||#215
hamisítványt vettél.
© BiroAndras2007. 06. 23.. 18:49||#214
"Az egy dolog, hogy terveztek egy SNES kompatibilis CD alapú rendszert, amit végül nem adtak ki."

Meg volt még ott pár együttmûködés tapasztalt fejlesztõkkel. Szóval a lényeg, hogy meszse nem zéró tapasztalattal vágtak neki, mint az MS. És ezt is meg kell nézni, hogy milyen piaci viszonyok közt, mert kételkedem benne, hogy olyan erõs ellenfelük lett volna, mint az X-nek a PS2.
© dez2007. 06. 20.. 16:41||#213
Pontosabban ez nem igazán multiplatform , hanem platform-független.
© dez2007. 06. 20.. 16:38||#212
(Mellesleg OpenGL extensionokkal Vistán kívül is bárhol elérhetõk a DX10-es fícsörök.)
© dez2007. 06. 20.. 16:33||#211
Hobbi. Az Id Software meg egy hobbi fejlesztõcsapat...
id Software debuts new engine at Apple conference
A következõ platformokat támogatják: Windows, OS-X, Linux, PS3, Xbox360.
(Btw, hallod ezt, BiroAndras? Ennyire nem éri meg a multiplatform fejlesztés, ennyire értelmetlen támogatni az OS-X-et és a Linuxot...)
© NEXUS62007. 06. 20.. 16:07||#210
Az lehet, hogy te olyan játékokkal játszol amit csak windóz alá adnak ki, és ezért kicsit egyoldalúan látod a világot, de ideje kicsit szélesíteni a látókörödet. Elõször is a számítógép nem csak játékra való. Attól még hogy egy általad nem ismert oprendszert futtató számítógépen nincs még passziánsz se, az nem azt jelenti, hogy az a gép használhatatlan.

Másodszor azért van egy-két progi ami konzolon elõbb indult vagy akár most is elõbb fog megjelenni mint PC-re: pl. MOH sorozat még PS-en jelent meg elõször, de pl a Haze vagy az UT3 is elõbb fog PS3-on megjelenni, mint PC-n!
© dez2007. 06. 20.. 15:05||#209
Nem emulátor, hanem wrapper, így nem képregény.