SG.hu·

AMD - máris csúszik a Phenom?

Az AMD csak az év végén dobná piacra a Phenom FX chipek első példányait, amelyeket jövőre követne a többi utód. Az Intel eközben előrébb hozta 45 nanométeres négymagosainak megjelenési dátumát, ezek szintén már idén bemutatkoznak.

Az elmúlt napokban olyan hírek érkeztek, miszerint a Barcelona magos szerverchipek az ígértnél némileg később jelennek majd meg, most pedig arról számolt be több forrás, hogy az asztali fejlesztések is csúsznak, és itt az első példányok csak decemberben érkeznek meg. Emellett azonban néhány újabb részlet is napvilágra látott, így már ismerjük az elsőként érkező Phenomok számozását.

A november-decemberi időszakban a Phenom FX-80 nyitja majd meg a sort, amely a Socket AM2+ foglalatba illeszkedik, 2,2 vagy 2,4 GHz-en fut, magonként 512 kB másodszintű, valamint összesen 2 MB harmadszintű gyorsítótárral. A jelek szerint nem ez lesz az egyetlen Phenom, ugyanis az X4 sorozatból nagyjából ugyanekkor bukkan majd fel a GP-7100 és a GP-7000, az ikermagos (X2) családból pedig a GS-6550. Mindhárom változat elérhető lesz az ünnepekre, órajelük 2-2,4 GHz között mozog, az említetthez hasonló méretű gyorsítótárakkal kiegészítve. A Phenom FX-90 és FX-91 jelzésű chipek 2008 első negyedévében jelennek meg, 2,4 és 2,6 GHz-es órajelen, zászlóshajóként támogatva a konkurens Intel fejlesztések elleni küzdelmet.

A vetélytárs eközben ismét gyorsít, még ha ezúttal nincs is közvetlen kényszerben, hiszen Core 2 processzorai révén visszahódította az elsőnek járó helyet. Nem bíznak azonban semmit a véletlenre, és a 45 nanométeres asztali, Yorkfield magos Core 2 Extreme chip még idén felbukkan a boltok polcain. Ez a jelenlegi QX6850 jelzésű családtagot váltja majd, amely maga is csak a következő hónapban jelenik meg, így meglehetősen gyors helycserére számíthatunk. Az utód támogatja az 1333 MHz-es FSB-t, 12 MB másodszintű gyorsítótárat foglal magába, órajele pedig minimum 3,33 GHz, ami nem kis teljesítményt ígér.

A brutális erőgép mellett megjelenik majd egy 65 nanométeres változat is, a Core 2 Duo E4600, amely 800 MHz-es FSB-vel és 2,4 GHz-es órajelével az E4500-at váltja majd, változatlan, vagyis 133 dolláros áron.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xuldar2007. 06. 18.. 10:00||#24
Hát pl. videókódoláshoz vagy komolyabb rendereléshez a világ összes órajele is kevés.
© dez2007. 06. 17.. 17:18||#23
Overclock nélkül gondoltam. (Meg nem tudtam, hogy Intelnél is még szinkronban megy az FSB-vel v. a core clockkal.)
© feamatar2007. 06. 17.. 15:55||#22
AMD számomra marad olcsón jót... 15ért ajánlanak 4000+os procit vazz??? k00l!!!!!
Lehet hogy csúcskategóriában zúzza õket az intel, de a megfizethetõben otthon vannak. HD2600at is az ár/teljesítmény viszonya miatt fogom szeretni 😉
© Sanyix2007. 06. 17.. 12:53||#21
Asszem nem a 3200+ a leggyorsabb amd a proci, sõt ha jól tudom már 3 éve sem volt újdonság 😊
© Bith2007. 06. 17.. 01:42||#20
Ja várj, közben beugrott. Gondolom a szomszéd srácnak 132-vel több pontja van 3DMarkban. Így már értem, bocs.
© Bith2007. 06. 17.. 01:40||#19
És miért is nem tudsz?
© InfectedMann2007. 06. 17.. 01:04||#18
Hát néha egyre jobban elgondolkodok, hogy én idióta miért AMD -t vettem az új gépembe 😞 Nagyon nem azon az úton halad az AMD amin kéne 😞
Videkariból is ezért vettem nVidia -t. Régebben sokkal jobban preferáltam az ATI karikat, de az nVidia beelõzte nálam az ATI -t.
Asszem be fog következni amire sosem számítottam. Intel + Nvidia páros a gépemben.
Sajnálom, de eléggé sok erõforrásigényes dologra használom a gépet és most jele állás szerint úgy néz ki, hogy az AMD nem igazán tudja tartani a tempót és én nem tudok várni.
© who am I 72007. 06. 17.. 00:59||#17
építõjellegû hozzászólás.Mondhatnám azt is, h gyökér.Na mind1 van akinek csak ennyire futja <#eplus2>
© who am I 72007. 06. 17.. 00:57||#16
úgy gondolom, elõször probálják meg jól optimalizálni többszálra a játékokat, h legyen is értelme az többmagosprociknak...ha ez lenne a legfõbb szempont akkor egy 3.5C2D mint az enyém, még jó ideig elég kellene, hogy legyen....
© psishock2007. 06. 16.. 23:57||#15
"Nem tudom, az Inteles lapok támogatják-e"
Természetesen, és tervbe is van véve a közeljövôbe, hogy 3200+ nál tovább húzzam a c2d-t ^_^, szegény 800mhz es ddr2-ôket már nem lehet alacsonyabb arányra venni, hogy tovább emelhessek az fsb-n (masszív ram-klokkolás nélkül persze), na de itt jönnek képbe az eleve sebesebb memók. Mibôl jött a következtetés, hogy talán nem támogatják?

"Mielõtt a DDR3 igazán beindulna, és nem kerül majd 10x annyiba, mint a DDR2, az 1066-os DDR2 lesz az ász"
Azért is mondtam hogy még kb 1.5, 2 éves lefutás, ha így vesszük akkor a 1066ddr2-ôt már holnap elmehetek megvenni normális áron a meglevô konfigomhoz. ddr3-ról meg még nagyon nem gondolkozok.

"Attól nem félek, hogy jövõ év ilyenkor nem lesznek már kint olyan videokártyák meg gémek, amiknek megint gyorsabb proci kell."
ja, ezt sikerül mindíg megoldaniuk, de itt jövünk mi a húzással 😉 így 1 év helyett 2-3ra lehet növelni a futamidôt (ami teljesen elfogadható már számomra) nagyobb kompromisszumok nélkül. A vidkarin ugye eleve kevesebb a lehetôség ilyesmire mivel ugye eléggé integráltak a komponensek benne, meg ott mondjuk a legsebesebb a technika fejlôdés a játékoknak köszönhetôen, és szinte direkt kénytelenek vagyunk évente válltani, hogy tartsuk a frontot.