SG.hu·

Zuhan a Blu-ray ára

A Sony korábban beharangozott BDP-S300 jelzésű asztali lejátszója még alacsonyabb áron jelenik meg, ezzel éppen a felére csökkentik a tavalyi indulási árat. A HD DVD azonban továbbra is olcsóbb választás.

Bár a gyártó korábban kijelentette, hogy a BDP-S300 599 dolláros áron rajtol majd el az Egyesült Államokban, egyes források szerint egy nagy áruházláncot a napokban értesítettek, hogy az ár időközben 499 dollárra csökkent, vagyis a Sony még agresszívabban szorítja le saját árát, hogy kedvezőbb pozíciót harcoljon ki magának a versenyben. Mindez a szakértők szerint a többi gyártót is hasonló lépésekre kényszeríti, így a rivális formátumot igencsak megszorongathatják.


BDP-S300

Az értesülést alátámasztja, hogy míg a SonyStyle.com az eredeti áron hirdeti a hamarosan megjelenő készülékeket, az online értékesítésre szakosodott Crutchfield már 499 dollárért ajánlja ugyanazon lejátszókat. A 100 dolláros csökkenés önmagában nem jelentős, ám mégiscsak jelzésértékű, hiszen ezzel éppen a felébe kerül majd az új fejlesztés, mint amennyibe a tavaly elsőként megjelenő előd került. A mindössze hat hónap alatt végbement feleződés még az iparágban is kiemelkedően gyorsnak számít, egyben jelzi a gyártó elégedetlenségét és a verseny kiéleződését.

A Toshibát azonban ezzel a húzással sem tudják utolérni, hiszen ez utóbbi már 399 dollárért - egy akció keretében pedig 299 dollárért - árulja saját HD DVD lejátszóit. A 100 dolláros különbség viszont már nem tűnik olyan nagynak és a Blu-ray által kínált nagyobb kapacitás kompenzáló tényezőként jelenhet meg. Chris Fawcett, a Sony Electronics otthoni termékekért felelős divíziójának alelnöke elmondta, hogy az ár csökkentését az előállítási költségek folyamatos zuhanása és a kereslet növekedése teszi lehetővé. A verseny azonban továbbra is nyitott, hiszen egyik tábor sem tudta eddig meghódítani a vásárlók tömegeit.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dez2007. 06. 07.. 12:31||#59
Ez VAN. :D
© huuu2007. 06. 07.. 11:17||#58
Lehet, hogy a kiadók kiadják a hd-t a nép meg megveszi a lejátszót, sõt ez is lesz.
Viszont a merevlemezes asztali cuccoké sõt merevlemezes tv-é a jövõ.
ki a kutya arhivál dvd-re meg ki fog hd korongra?
Hisz két év múlva tönkremennek.
Kidobnak majd 100 euróért írót és a winchester árak annak a töredéke lesz.
Lehet választani, a winyó még mindíg jobb.
Ez el fog terjedni az tény de olyan instabil lesz mint a cd/dvd.
© qwas2007. 06. 05.. 20:34||#57
Szerintem a cucc jól néz ki. Bár csak az én asztalomon lenne már.

Másodszor. Sokan ott tévednek nagyot hogy nem Mo. körül forog a világ. Nyugat európában ha egy diák elemgy nyári munkára akkor a nyár végén simán vehet egy Full HD Tv-t mondjuk 32"-ig meg egy ilyen lejátszót és még bulizni is marad bõven pénze. Na most gondold el hogy miket lehet venni egy rendes fizetésbõl. Így azt gondolom hogy ennek a versenynek a kimenetelébe sok minden beleszól majd mondjuk a magyar viszonyokat kivéve.
© dez2007. 06. 05.. 16:06||#56
Annál tuti laposabb szvsz. (Már nem azért, de inkább a HDDVD playerek néznek ki úgy, mint egy régi video.)
© dez2007. 06. 05.. 16:05||#55
Ilyet még nem láttam, de olyan már van, hogy egy kis doboz, benne egy vinyóval, hd-s dekóderchippel, hálózati kapcsolattal (akár WiFi). Csak az újratömcsizett dolgokat viszi (és így persze nuku menü).
© dez2007. 06. 05.. 16:00||#54
Jahh, egyébként a hd-s oldalakon az 1:1 Blu-ray és HDDVD image-ek ugyanolyan kelendõek, mint az újratömcsizettek. Megint nem M.o.-ból kellene kiindulni.
Meg ez is, hogy "akkor lenne esélye", ha a hazai minimálbéreseknek is megérné... Na ne.
A készüléken írót értesz? Egy normálisabb DVD iró is megvan 20k (vagy 1 éve még megvolt, és nem biztos, hogy amit 10k alatt kapsz, az ugyanaz a minõség...). A lemez meg bõven jó lenne 1000 forintért is, ennél feketén sem lehet sokkal olcsóbban hozzájutni a DVD9-hez, értelmes minõségben.
© dez2007. 06. 05.. 15:50||#53
Hogy? Most akkor azért nem jók ezek, mert a netrõl újratömörítve jön? Hát, én láttam másfél méteres, jóféle megjelenítõn Blu-rayt (h.264) és DVD9-es x.264-es újratömcsizését, és az utóbbi igen tré volt az elsõhöz képest. De állítólag egy 80 centis LCD-n is kijön a különbség, ha nem is ennyire zavaróan.
© dez2007. 06. 05.. 15:44||#52
Úgy tudom, most is elég jó a hang, nem?
A DVD-Audioval az volt az idiótaság, hogy külön player kellett hozzá, és azt már kevesen vették. (Meg állítólag sok cucc egyszerû oversampled CD-s anyag volt.)
© dez2007. 06. 05.. 15:42||#51
Jópár év lesz még, amig valamennyire is elérhetõ áron a sima áruházakban lesz a holodisc, de ha kicsit is értelmesebb lesz az ára, az legalább jó hatással lesz HD-s formátumok árára is.
© dez2007. 06. 05.. 15:41||#50
Persze. De ugye a Toshiba cumója is hasonló méretekkel rendelkezik (kell a hely a benne lévõ P4+hûtésnek, csak tudnám, minek az bele az egyszerûbb scriptes menühöz), és túl egyszerûnek tûnne mellette egy félmagas doboz. :)