SG.hu·

Megaszövetség fejleszti az új gyártástechnológiákat

A félvezetőgyártók és az ágazat több fontosabb szereplője új szövetségbe tömörült, hogy közösen dolgozzák ki a 32 nanométeres gyártástechnológiához szükséges megoldásokat. Az elsődleges cél a hatalmas költségek megosztása.

Korábban több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy az IBM és az AMD közösen fejleszti az asztali, szerver és mobilchipek előállításához szükséges újabb technológiákat. A Nagy Kék most több másik nagyvállalattal kötött megállapodást, mivel az ágazat legerősebb gyártói számára is komoly gondokat jelent az új fejlesztések előállításához szükséges költségek fedezése. Közösen azonban jóval könnyebben elérhető a csíkszélesség további leszorítása, amelyet még az évtized vége előtt szeretnének megvalósítani.

A szövetség tagjai az IBM mellett a Chartered, amelyet szintén az AMD partnere, az Infineon, a Samsung Electronics, valamint a Freescale Semiconductor. A 2010-ig terjedő időszakra szóló megállapodás a 32 nanométeres gyártástechnológia minél gyorsabban történő kifejlesztését célozza, mégpedig azon korábbi szövetségek tapasztalataira építve, amelyek annak idején a 90, 65, majd 45 nanométeres csíkszélesség elérése céljából jöttek létre. A fejlettebb technológiától ezúttal is két területen várnak előrelépést: a teljesítményt tovább növelnék, míg a fogyasztást szinten tartanák, vagy - amennyire ez lehetséges - újból mérsékelnék.

A szövetség öt megfogalmazott célkitűzése között első helyen szerepel a költségek leszorítása. Emellett a fontosabb technológiák, így a fémkapuk és egyéb újítások közös kidolgozása, a digitális kommunikációs piac kiszolgálása megfelelő modellekkel, valamint a szükséges platformok kialakítása kapott helyet, ez utóbbi az RF CMOS, a beágyazott DRAM és eDRAM termékekhez. A munka legnagyobb részét a IBM East Fishkill-i üzemében végzik majd, amely 300 mm-es szilíciumostyák előállítására rendezkedett be.

A résztvevők reményei szerint még az évtized vége előtt elkészülnek a megfelelő termékekkel. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az Intel 2009-ben dobná piacra saját fejlesztéseit és a processzorgyártó jóval nagyobb összegekből gazdálkodhat, mint a szövetség tagjai.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© turul162007. 05. 25.. 12:37||#3
Miért az Intelnek már van 32nm ? Ha nincs akkor valószínüleg a szüvetségtöl fogja megvenni. Mese szerint n+1 gyártás teknika többször annyiba kerül, mint az n -edik.
© bvalek22007. 05. 25.. 09:50||#2
Hihetetlen hogy mekkora lett az Intel. Mindenki másnak össze kell fognia ellenük, ha versenyben akarnak maradni. Még a Nagy Kék sem bírja egyedül <#guluszem1>
© bandypappa2007. 05. 25.. 08:33||#1
Akkor ez a konszenzus monopolhelyzetben lesz a 32 nano csikszélességgel, csak ne kelljen tul sokat fizetni ezért.