MTI

Felére csökken a külföldi mobilozás ára

Az Európai Parlament ipari bizottsága elfogadta a roaming rendelettervezetről szóló jelentést, így csökkenhetnek a barangolási díjak.

Az Európa Parlament Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának (ITRE) tagjai egyhangúan megszavazták a roaming rendelettervezetről szóló jelentést, amelynek ily módon részévé váltak a Gyürk András által benyújtott módosító javaslatok is. Ennek köszönhetően a fogyasztók már augusztustól a felére csökkentett tarifákkal használhatják mobiltelefonjukat külföldi tartózkodásuk során.


Telefonálni bárhol és bármikor
A jelenlegi szöveg egy több hétig húzódó egyeztetés végeredménye, amely az Európai Bizottság, az Európa Parlament, valamint az Európai Tanács között zajlott. A konszenzusos javaslat egyhangú ipari bizottsági jóváhagyása után az Európa Parlament szerdai szavazásán érdemi módosítás már nem várható. Az informális megállapodásnak köszönhetően így a rendelet hatályba lépése nem fog elhúzódni, mert a javaslat tárgyalása már az első olvasatban véget ér.

A megszavazott szöveg értelmében a szolgáltatók által kötelezően ajánlott eurotarifa percdíja külföldi híváskezdeményezés esetén nem haladhatja meg a 122 forintot, a hívásfogadásé pedig a 60 forintot, a rendeletbe épített mechanizmusnak köszönhetően pedig fokozatosan tovább fog csökkeni az ár. A minden fogyasztó számára elérhető eurotarifa mellett a szolgáltatók továbbra is kínálják majd egyéb csomagjaikat, az egyes tarifák közötti váltás pedig ingyenes, korlátozásmentes és egy napon belül teljesítendő lesz.

A fogyasztókat a határ átlépésekor kötelező lesz automatikusan tájékoztatni az adott országban arról, hogy hány forintba kerül a percenkénti roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása. A tájékoztatás ingyenes, SMS formájában érkezik, melyet a szolgáltató automatikusan küld - hacsak az ügyfél előzetesen nem jelezte, hogy nem tart igényt erre a szolgáltatásra. Emellett egy ingyenesen hívható számon további, bővebb információt is kérhet majd az ügyfél.

A Fidesz Informatikai Kabinetje által kidolgozott, és Gyürk András néppárti képviselő által benyújtott módosító javaslatok értelmében a rendelet többek között előírja, hogy az Európai Bizottság a hangátvitel mellett kísérje figyelemmel és értékelje az adatátvitel (SMS, MMS, internet) piacát is, és szükség esetén fontolja meg a rendelet hatályának kiterjesztését erre a területre is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vax #6
    Nem hogy nem olcsó, hanem kicsit gusztustalannak is tartom az árpolitikát ezen a téren. Persze lehet azt mondani vegyél kinti kártyát, telefonálj sky-pe-al, normál vezetékesről stb. De akkor meg minek a saját telcsid. Ez hasonló lenne mintha kimennél külföldre kocsival és 10x annyiba kerülne a benzin, az autópályadíj, meg a parkolás ha nem hazai rendszámú kocsit használsz. Ezt hogy elkerüld bérelnél kinti kocsit vagy használnád a tömegközlekedést.
  • Zocsi #5
    Nahvégre! Csak így tovább, végülis ez már régóta váratott magára. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a a roamingolás nem olcsó, nagyon nem olcsó... Még.
  • Ghilette #4
    A hazai politikának ehhez semmi köze...Annyi, hogy itt ma sincs még liberalizálva a piac - pontosabban hiányzik a valódi verseny. Illetve annyira lassú a vásárlók mozgása, hogy nagy ívben tojnak a hazai cégek arra, hogy mi történik körülöttünk, ma már nem csak Nyugatra...18 évvel a rendszerváltás után nem matáv - vagy németáv? - területen még mindig nem lehet szolgáltatót választani gyakorlatilag.
  • Gerygrey #3
    Ennyi erővel adjanak állami támogatást a mercikre és BMW-kre, külföldön mobilon internetezni luxus (de ha igényem lenne rá, meddig tartana beszerezni egy kinti szolgáltatótól egy prepaid SIM-kártyát és azzal netezni). A roaming pedig európán belül, legalábbis a vodánál, eddig is kifejezetten olcsó volt Passport szolgáltatással: 200 Ft kapcsolási díj, utána hazai tarifán beszélsz, hívásfogadás 200 Ft kapcsolási díj után 0 Ft/perc, maga a Passport szolgáltatás havidíj nélkül igénybe vehető.
  • quentit #2
    Kivételesen jó ötlet a Fidesztől: az egészből én is az internet szabályozását hiányolom. Tök jó, hogy van 3G, meg HSDPA, de külföldön (EU) mennyi lehet a roaming díj?! Baromi sok... Pár perc letöltés után kb. 100e forint... (figyelembe véve, hogy a HSDPA baromi gyors)
  • Divergencia #1
    Alakul, de lehetne kicsit barátibb :)