SG.hu·

Legalább 25 ország korlátozza az internetet

Egy friss tanulmány szerint legalább 25 országban korlátozzák ilyen-olyan módon a világhálót, a végleges szám azonban ennél jóval nagyobb lehet, mivel a kutatók mindössze 40, politikai konfliktusoktól fűtött államot vizsgáltak meg.

A felmérést az OpenNet Initiative szakemberei végezték el. Maga a kezdeményezés olyan nagy egyetemek összefogása révén jött létre, mint Oxford, Cambridge, a Harvard, illetve a Torontói Egyetem, a cél pedig az, hogy átfogó képet adjanak az internetes cenzúráról. A kutatók nem számítottak ilyen mértékű korlátozásokra, ám jelezték, hogy a végleges szám az általuk jelzettnél jóval nagyobb lehet.

Ez főleg annak köszönhető, hogy a felmérésben mindössze 40 országot vettek szemügyre közelebbről, főként olyan államokat és régiókat, amelyek politikai csatározásaikról, vagy totalitárius berendezkedésükről ismertek. A 40-ből 25 esetben bukkantak a cenzúra valamilyen formájára, ennek okai azonban nem mindig a politikában keresendők, több ország vezetése ugyanis szociális, társadalmi "elhivatottságánál" fogva igyekszik korlátozni a világhálón található tartalmak, gondolatok szabad elérését.


A politikai cenzúra világtérképe

Kína, Irán, Mianmar (az egykori Burma), Szíria, Tunézia, illetve Vietnam bizonyult a legszigorúbbnak, már ami a politikai oldalak elérését illeti. Irán, Omán, Szaúdi-Arábia, Szudán, Tunézia, Jemen, valamint az Egyesült Arab Emirátusok inkább társadalmi-nevelő célzatú cenzúrát alkalmaz, többek között blokkolják az internetes szerencsejátékok, a pornográf és meleg oldalak megtekintését. Dél-Korea szintén megtalálható a listán, itt viszont szinte kizárólag a kommunista Északkal kapcsolatos weboldalakat tartják nemkívánatosnak. Némi meglepetést okozott, hogy Oroszországban, Izraelben és a palesztin területeken semmilyen cenzúra nincs érvényben, pedig ezen államok, régiók sem mentesek a politikai konfliktusoktól.

A szakemberek igyekeztek leszögezni, hogy a felmérést nem szabad teljeskörűnek tekinteni, hiszen Észak-Amerika, Nyugat-Európa kimaradt, Kuba és Észak-Korea pedig azért nem került be, mert a készítők attól tartottak, hogy a helyi segítőknek komoly kára származhat az együttműködésből.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fv822007. 05. 31.. 13:26||#17
a palesztínok robbantgatják a zsidókat, a zsidók meg válaszul lövik õket, de ha Freedom House megmondja a frankót, akkor hiszek nekik, ez a demokrácia
© AranyKéz2007. 05. 20.. 00:25||#16
Szerintem meg a Freedom House jobban tudja.
© Tetsuo2007. 05. 19.. 23:18||#14
És nem a wikipédia alapján..
© Tetsuo2007. 05. 19.. 23:15||#13
éés? Szerinted a palesztínoknak ugyanolyan jogaik vannak mint a zsidóknak?
Én tudom hogy nem!
© AranyKéz2007. 05. 19.. 20:00||#12
Nézegesd ezt a képet egy kicsit.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Freedom_House_world_map_2007.png

Szép színes, biztos érteni fogod.
© Tetsuo2007. 05. 19.. 17:25||#11
izrael demokrácia?? Mikor? Kinek? A zsidóknak talán, de a palesztínoknak qrvára nem.
© jpeg2007. 05. 19.. 15:18||#10
Ruszkiban sincs semmi meglepõ.
© Tombi2007. 05. 19.. 02:08||#9
izrael lehet korlátoz, de a honlapomat már nézték onnan is, lehet jelentem kéne az illetékes követségen. lépéseket kell tenni ! :P
© AranyKéz2007. 05. 19.. 01:37||#8
"ON: amugy izreal meglepett."

Az egyetlen normális demokrácia a közel-keleten, abszolút nem olyan váratlan.

Oroszország, na az viszont már baromi meglepõ.