MTI

A Deutsche Telekom vezérigazgatójával találkozott Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután a Karmelita kolostorban fogadta Timotheus Höttgest, a Deutsche Telekom (DT) vezérigazgatóját valamint Srini Gopalant, a cég Európáért felelős vezérigazgató-helyettesét és Rékasi Tibort, a Magyar Telekom vezérigazgatóját, akikkel Magyarország digitális fejlesztésének lehetőségeit és kihívásait, illetve az e téren elért közös eredményeket tekintették át - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A megbeszélésen a magyar kormány részéről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter is részt vett. Timotheus Höttges elmondta, hogy a Magyar Telekom továbbra is elkötelezett Magyarország digitális fejlesztése iránt, és jelentős szerepet vállal a korszerű mobil és vezetékes infrastruktúra kiépítésében. A fejlesztéseket felgyorsíthatná, ha a piaci szereplők a különadók egy részét erre fordíthatnák - tette hozzá.


A vállalat 2014 és 2018 között közel 240 milliárd forintot fordított magyarországi hálózatfejlesztésre, ennek eredményeként gigabites vezetékes hálózata már egymillió elérést biztosít, és a magyar 4G hálózat is a világ élvonalában szerepel. A cégvezetők elmondták: a Magyar Telekom távlati célja, hogy az egész országban gigabites hálózati képességet biztosítson. A vállalat év elején elindította első szabványos 5G tesztállomását Zalaegerszeg belvárosában, és leányvállalatával, a T-Systems Magyarországgal együtt 5G teszthálózat kiépítését végzi a zalaegerszegi járműipari tesztpályán.

A felek egyetértettek abban, hogy Magyarország jövője szempontjából kulcsfontosságú, hogy mennyire tud élni a digitalizáció nyújtotta lehetőségekkel. A szabályozási környezet, a befektetés-ösztönzés, valamint a frekvenciagazdálkodás mind olyan eszközök, amelyek a "gigabit társadalom" gyors hazai kiépülését szolgálhatják. Közös célok mentén, együttes erőfeszítésekkel Magyarország meghatározó digitális szereplője lehet a régiónak - hangzott el a pénteki találkozón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #3
    Benézett,hátha leesik egy kis,órási dohány a gázszerelőnek,mert ő ebben is penge !
    /Hja...a világ leggazdagabb emberének címéért keményen kell küzdeni./
  • Macropus Rufus #2
    nekem is ez ugrott be. Ne legyen igazam, de véleményem szerint Lolo meg fogja venni.
    És lesz új neve: Nemzeti Telefontársaság.
  • Csaba161 #1
    https://index.hu/gazdasag/2019/04/03/meszaros_lorinc_t-systems_magyar_telekom_4ig_felvasarlas/