MTI

Kevés beruházásra számít a Nokia Siemens Networks

Az újonnan alakult Nokia Siemens Networks nemzetközi távközlési hálózatépítő jelenleg, egyes térségek takarékossága miatt, "nagyon csekély növekedésre" számít a mobil és a vezetékes távközlési infrastruktúra világpiacán, euróban számolva.

December végén a Nokia külön még csak "csekély növekedést" jósolt erre az évre, vagyis az előrejelzést hétfőn rontották. Ezzel a Nokia bejelentette, hogy április elsejével hivatalosan megindult a Nokia Siemens Networks, a finn és a német cég közös hálózatépítő vállalkozása. A Nokia jelentése szerint a közös vállalkozás a bevitt részlegek tavalyi, összesen 17,1 milliárd eurós bevétele alapján, a harmadik számú szereplő a világpiacon ebben a szakmában, de célja az élre törni. 2010-ig évi 1,5 milliárd eurós megtakarításra számítanak a párhuzamosságok felszámolásából. Jelenleg 150 országban közel hatszáz ügyfele van a közös vállalkozásnak, amelynek az eredményeit a Nokia csoportmérlegében fogják elszámolni.

Tavaly júniusban közölték, hogy a finn Nokia és a német Siemens egyesíti a hálózatiberendezés-gyártását. A Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója 1,7 milliárd euró értékű vagyont vitt be a közös vállalkozásba, a Siemens 2,4 milliárd eurónyi vagyonnak járult hozzá. A felügyeleti jóváhagyásokat már tavaly novemberben megkapták, a hivatalos indítást ez év elejére tervezték, de a folyamatot lefékezte a Siemens korrupciós botránya. Az egyesítés ötletét - és a verseny szempontjából a szükségességét - a francia Alcatel és az amerikai Lucent Technologies távközlésiberendezés-gyártó egyesítése adta.

Már az Alcatel-Lucent ügyletet is az indokolta, hogy a kereslet tavalyelőtt még nőtt ugyan, de tavalyra már túlkínálat is érezhető volt a távközlési berendezések piacán: túl sok gyártó vadászott viszonylag kevesebb vevőre, miután a távközlési vállalatok körében előzőleg már két éve óta zajlott a konszolidáció, főleg az Egyesült Államokban.

Az Alcatel és a Lucent Technologies tavaly április elején bejelentett egyesülésével létrejött csoport a 24 milliárd eurónak megfelelő forgalmú amerikai Cisco Systems után a világ második számú távközlési hálózatépítőjének, Európában a második számú általános távközlésiberendezés-gyártónak tartja magát. Az Alcatel-Lucent tavaly az utolsó negyedévben veszteséges volt, a következő három évben 12 500 alkalmazottját elbocsátja. Nekik is a világelsőség a céljuk a távközlési hálózatépítésben.

A Nokia-Siemens együttműködés éle a svéd Telefon AB LM Ericcson ellen is irányul, amely a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója. Az Ericsson persze fölvette a kesztyűt: decemberben 1,9 milliárd dollár készpénzért megvásárolta az adatelosztó hálózati berendezéseket gyártó, amerikai Redback Networks Inc.-t, ezzel erősítendő a versenyhelyzetét a multimédiás adattovábbító rendszerek piacán. A viszonylag magas vételárat indokolja a hirtelen fölerősödött, nagy verseny az egy csomagban hármas (internet, tévé, telefon), internet alapú szolgáltatások piacán, amelyet a Nokia Siemens Networks is megcélzott.

A magyarországi Siemens Zrt. Communications ágazata a hozzá tartozó területeket szétválasztva két kft-vé alakult, és Siemens leányvállalatként, Siemens Enterprise Communications Magyarország Kft., illetve Siemens Networks Magyarország Kft. néven működik tovább. Utóbbi még az idén az újonnan alakult Nokia Siemens Networks tagjává válik, közölték a múlt héten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!