Gyurkity Péter

Televízióműsorok a YouTube oldalain

Fontos áttörésként értékelhető a YouTube által a napokban aláírt megállapodás, miszerint több ezer különböző műsor, elsősorban régebbi sorozat legális terjesztését teszik lehetővé a portálon keresztül - megfelelő szűrés mellett.

A Reuters hírügynökség a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva számolt be a megállapodásról. Ennek értelmében a többnyire független előadók alkotásainak, valamint televízióműsorok jogait birtokló Digital Music Group mintegy négyezer órányi anyagot oszt meg a YouTube oldalain, cserébe pedig részesedik a reklámokból származó bevételekből. Mindez a korában beígért szűrő beindítását is jelenti, hiszen a lépéssel igyekeznek biztosítani, hogy a kérdéses anyagok kizárólag ezen az úton legyenek elérhetők.

A portál üzemeltetői, valamint annak új gazdája, a Google már tavaly elejtette, hogy az amatőr készítők számára is érdekesebbé szeretnék tenni az alkotások feltöltését, mégpedig a bevételek megosztásával. Ez természetesen a reklámok megjelenését jelentette, ami ellen egyesek rögtön kifogást emeltek, mások viszont üdvözölték a lépést. A mostani megállapodás azért számít áttörésnek, mert végre lehetőség nyílik az autentikus forrásból származó tartalmak tömeges és legális megjelentetésére, és ebbe a kiadók és jogvédő szervezeteik sem tudnak belekötni.

A szolgáltatás az elkövetkező hetekben válik elérhetővé a felhasználók számára. A mintegy négyezer órányi anyag feltöltésével egy időben megjelenik a korábban beígért szűrő megoldás is, amely most azt hivatott biztosítani, hogy időben beazonosítsák a Digital Music alá tartozó, nem hivatalos úton felkerült tartalmakat. A portál életében most az a következő nagy kérdés, hogy meg tudnak-e állapodni az igazi nagykutyákkal, és az egyezség megfelelő példaként szolgál-e majd a jövőben a jelentős kiadók, filmstúdiók számára.

Ez utóbbiak ugyanis jelenleg többnyire ellenséges érzelmekkel viseltetnek a YouTube iránt. Legutóbb a Viacom követeltetöbb ezer videofelvétel eltávolítását, azon az alapon, hogy azokat saját csatornáikról vették fel és tették közzé a felhasználók, a szükséges engedélyek nélkül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #4
    De a legtöbb video QVGA alatti, ami nézhetetlent jelent.
  • Tetsuo #3
    mondjuk HD.. a mai kornak megfelelően. ;)
  • AranyKéz #2
    Jó de mondjuk jobb minőségben is tehetnék.
  • szombi #1
    Remélem DragonBall is lesz...