SG.hu

Bankjegyhamisítás internetes segítséggel

2007. január 16-án a délidőben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói ellenőrzést tartottak Miskolc egyik fiatalok által közkedvelt gyorsétkezdéjében.

Az ellenőrzés alkalmával egy gyanúsan viselkedő fiatalemberre figyeltek fel, igazoltatták, majd átvizsgálták ruházatát. Kabátjának belső zsebéből kisebb köteg 1000 Ft-os és nagyobb köteg 20 000 Ft-os "bankjegy" került elő. A 20 éves fiatalember a pénzről nem tudott számot adni, a nyomozók kérdéseire adott válaszában ellentmondásokba keveredett, ezért előállították. A civil ruhás rendőrök - mint kiderült - jó érzékkel vonták eljárás alá az illetőt, ugyanis a 20 db ezres és a 79 húszezres (1 millió 600 ezer) mindegyike különböző sorszámú volt ugyan, ám hamis!


A szuhogyi fiatalember - aki egyébként informatikát tanul - elmondása szerint az internetről töltötte le a bankjegyek képét, majd egy grafikai program segítségével szerkesztette azok sorozatszámát. A hamis bankjegyek előállításához egy színes nyomtatót használt. A hamisítást saját számítógépes eszközeivel lakásán végezte, ezeket a rendőrség lefoglalta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei RFK az ügyben pénzhamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást a szabadlábon védekező gyanúsított ellen. Az, hogy fizetett-e a különböző címletű álbankókkal az illető, s ha igen, hol, az eljárás hivatott kideríteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • homeless #4
    Meg minek hord magával ennyit a barom? Ha 1 lett volna nála akkor azt mondta volna, hogy valahol ezt kapta vissza. Sőt ha 1 lett volna nála, akkor a rendőrök nem is basztatták volna.
  • uniu #3
    Sztem a Mekiben ezzel fizetett, es kihivtak ra a zsarukat. Azert csinalt 20e-eket mert amator :))
  • bakagaijin #2
    Ez még a régebbi 1000-es, nincs rajta hologram-csík. :( Mikor fogják már kivonni a hologram nélküli ezreseket?

    Nem is értem miért gyártott 20000-est? Azirányba szerintem a legtöbben gyanakvóak és minimum alaposabban megnézik.
  • scnad #1
    Ez az igazi Web2. Ha kell egy HD film, töltsd le, ha kell 300e egy új laptopra, töltsd le :D :D ...