SG.hu·

Környezetvédelmi programot indít a Dell

Számos új termék mellett egy új projektet is bejelentett a Consumer Electronics Show rendezvényen tartott beszédében Michael Dell. Az alapító szavaiból kiderült: a konszern minden eddiginél jobban akar ügyelni a környezet védelmére.

A hivatalosan Plant a Tree for Me, azaz Ültess egy fát nekem nevet viselő program keretében a Dell a Conservation Fund és a Carbonfund.org környezetvédelmi szervezetekkel közösen arra bíztatja a vásárlóit, hogy adakozzanak új növények és fák beszerzésére és ültetésére, mert így a számítógépek által kibocsájtott széndioxid oxigénné alakítható. A Dell már az adományok összegét is meghatározta. Így egy asztali számítógépnél hat dollárt, míg egy notebook esetében két dollárt kérnek a jövőben.

A projekt az Egyesült Államokban már működik, a tervek szerint azonban idén áprilisban elindítják Európában és a többi kontinensen is. "A számítógépek a működésük során közvetett módon jelentős mennyiségű széndioxidot hoznak létre. A széndioxidot persze nem maguk a PC-k állítják elő, hanem az őket működtető áramot fejlesztő szénerőművek. A számítások szerint egy teljesen átlagos otthoni asztali számítógép három év alatt 1,26 tonna széndioxid kibocsátásáért tehető felelőssé, míg ugyanez az adat a notebookok esetében 0,42 tonna" - jelentette ki Larry Selzer, a Conservation Fund munkatársa.

Ezzel szemben egy átlagos fa 70 éves életciklusa alatt kereken 1,33 tonna széndioxidot tud a fotoszintézis segítségével kinyerni a levegőből és átalakítani oxigénné. A Dell szakembereinek számításai szerint így egy fa sok évtized során pont kiegyenlíti egy asztali számítógép 3 éves élettartama alatt okozott károkat. Mindenesetre a konszern az elmúlt hónapokban az informatikai vállalatok közül az egyik legtöbbet foglalkozik a környezetvédelemmel: tavaly október végén energiatakarékos termékstratégiát jelentettek be, amely a csökkentett energiafelvételre és az átgondoltabb tervezésre helyezi a hangsúlyt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Darth Sith2007. 01. 11.. 12:25||#2
nagyon helyes. Minden win árából is 10 dolcsit ilyesmire fordítanának, 10 év múlva az egész föld egy nagy erdõ lenne. :)
© waterman2007. 01. 11.. 09:27||#1
nagyon nemes cél. kár hogy amíg az õserdõeket naponta megrövidítik pár hektárral, mert az az egyetlen pénzszerzési lehetõség az ottaniaknak, addig itt elültetnek 10 fát. igazándiból még ez is csak a minimum infinuma.. több milliárd liter kõolajat és több százezer tonna kõszenet fejtettünk ki, majd elégettük. a természetes fa mennyiség évezredek alatt kötötte meg a régi korokban felahlmozódott co2-õt, majd ezekbõl lett a kõolaj és földgáz. most azt a szenet kell megint megkötnünk, amit már egyszer megkötöttek a régmúlt növényei. azt hiszem már csak pár ilyen "furcsa" tél és aszályokkal teli nyár kell, aztán majd elgondolkodnak még jobban. nem a co2 pusztít el minket, hanem amit okoz..