Specker Balázs

Felel-e a szolgáltató a tartalomért?

Az olasz hatóságok két Google-vezért vonnának felelőségre, amiért a keresőcég olasz videós oldalára felkerülhetett egy fogyatékkal élő fiatalkorú bántalmazásáról készült felvétel.

Bár a felhasználók a Google oldalára a vállalat előzetes engedélye nélkül rakhatják fel felvételeiket, a milánói ügyészség mégis felelőségre kívánja vonni a keresőóriás két vezető beosztású munkatársát, amiért képtelenek voltak felügyelni az oldalaikra felkerülő anyagokat - írja a Washington Post. Az eset némileg ellentmond annak a 2003-ban Olaszország által is elfogadott európai jogszabálynak, mely kimondja, hogy az internetes szolgáltatók nem felelősek a szolgáltatásaikban megjelenő tartalmak ellenőrzéséért.

Ugyan konkrét nevekről még nem esett szó, azt azonban már lehet tudni, hogy a vádlottak a Google Italia jogi képviselői közül kerülnek ki. Az ügy mozgatórugója vélhetően az a közelmúltban benyújtott olasz indítvány, mely korlátozná a 17 év alattiakról készült fényképek világhálón való közzétételét.

"Ha jól tudom, az egész Európai Unió úgy döntött, nem terheli felelősség az internetes szolgáltatókat a tartalomért. Nem hibáztathatjuk az internetet, amiért olyasmit terjesztő eszközévé válik, amely máshol gondot okoz. Ez olyan, mintha a papírgyártót perelnénk be egy rányomtatott inzultáló szöveg miatt" - adott hangot ellenvéleményének Carlo Alberto Carnevale Maffe, az Assodigitale digitális technológiai kutatóközpont elnöke. Maffe szerint az ilyen esetek csak elriaszthatják a multikat, hogy az országba befektetve fejlesszék ki jövedelmező internetes vagy mobilos szolgáltatásaikat.

Edoardo Cenzi, az eljárást kezdeményező Down-kórral élőket segítő szervezet Vividown képviseleti csoportjának elnöke úgy véli, hogy bár az autista kiskorú bántalmazásáról készült videót 12 órán belül eltávolította a Google, nem hagyhatják, hogy az ilyen jellegű felvételek szabad életet éljenek a világhálón.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dj Faustus #12
    "Egyértelmű, hogy felel! Mivel ingyenesen bárki bármit feltehet, könnyen sértheti mások jogait, és mivel más nincsen akinek joga van módosítani a tartalmat, EGYEDÜL A SZOLGÁLTATÓNAK KELL EZT MEGTENNIE, vagy szüntesse azt meg. szerintem így demokratikus."
    A szolgáltató megtette a szükséges lépéseket: 12 órán belül eltávolította az irritáló felvételeket. Ezek után a képviseleti csoport maximum annyit tehet, hogy feljelentést tesz a videó FELTÖLTŐJÉVEL/KÉSZÍTŐJÉVEL szemben.
    A Google-t nem perelheti, mint az például Audi-t se, ha balesetet okoznak az általuk gyártott autóval; mert a vezető kissé italozott, mielőtt járműbe szállt.
  • Mp3Pintyo #11
    "Az ügy mozgatórugója vélhetően az a közelmúltban benyújtott olasz indítvány, mely korlátozná a 17 év alattiakról készült fényképek világhálón való közzétételét."
    Höhö :)) Az iwiw illegális lenne náluk? :D Vagy a Hotdog.hu? :)
  • Mike at home #10
    látszik, hogy 21 vagy
  • maestro85 #9
    Egyértelmű, hogy felel! Mivel ingyenesen bárki bármit feltehet, könnyen sértheti mások jogait, és mivel más nincsen akinek joga van módosítani a tartalmat, EGYEDÜL A SZOLGÁLTATÓNAK KELL EZT MEGTENNIE, vagy szüntesse azt meg. szerintem így demokratikus. Szerintem ez egyértelmű! kész egyre többet kell csalódnunk a Google-ben? szánalom
  • JoeFromHun #8
    Ebben az országban már megszokhattuk, hogy soha nem arra másznak rá akire kellene!
    Nem baj...Hiába van UNIO ide vagy oda ... még 50év múlva is ugyanott fogunk tartani kb. ahol most.
  • Mike at home #7
    pedig megtanulhatnád, hogy a média a hibás
    mint amikor felkerült a netre ki mennyit kér egy szülésért
    nem az orvosokra mászott rá az apeh, rendőrség, nem
    arra aki erre helyet biztosított
  • Mike at home #6
    Görögo-ban meg betiltották egy időre a játékokat
    tiltsuk be a zenét is, pfuj
  • Mike at home #5
    be kell tiltani mindent, az egész internetet is
    pfuj
    legyen világbíróság, hogy már az országhatárok se számítsanak
    remélem jönnek majd az idegenek, és majd jól bemutatnak a sok földi majomnak
  • AgentKis #4
    Hiába... találhatók olyan oldalak, amiken keresztül bármit megnézhetsz. Akkor ezeket is tiltani kellene, végsősoron az ország internethozzáférését kellene elvenni inkább, mondjuk 3 órára
    Ezzel csak az a baj, hogy nagyon fogat-fogért jellegű. Te is ártatlanokat büntetnél néhány ember pöcssége miatt...
  • JoeFromHun #3
    Szintén egyetértek. Miért lenne a szolgáltató a megjelenített tartalomért felelős??