MTI

Karácsonyi ajándékok az internetről

Az európai szülők 36 százaléka már az interneten keresztül vásárol játékokat karácsonyi ajándékként a gyermekének - adta hírül az osztrák sajtó a Duracell cég felmérésére hivatkozva.

A beszámoló szerint az online bevásárlás ranglistáján ebből a szempontból a brit, a lengyel és a német szülők állnak az élen, mert már több mint 50 százalékuk virtuális üzletben szerzi be a karácsonyi ajándéknak szánt játékokat. A 11 európai országban végzett felmérés azt mutatja, hogy a szülők többségükben ugyannyit fordítanak karácsonyi ajándékozásra, mint tavaly, amikor átlagban 136 euró (35 448 forint) költöttek gyermekenként. A németek közül azonban minden harmadik, az olaszok és a spanyolok közül pedig minden negyedik viszont kevesebbet akar költeni, mint tavaly karácsonykor.

Ausztriában egyelőre nincsenek felmérések arról, mennyit és mire költenek majd idén a leginkább az osztrákok a karácsonyi ajándékok beszerzésekor. A Kurier című napilap táblázata szerint az éves átlagos forgalomhoz viszonyítva az alpesi országban például 170 százalékkal megugrik az ünnepek közeledtével a játékok kiskereskedelmi forgalma, míg az ékszereké 165, a könyveké pedig 100 százalékkal. Abszolút számokban a ruhák és ruházati cikkek vezetik a decemberi forgalomnövekedés listáját 310 millió euróval, ami az átlagos forgalomhoz viszonyítva 60 százalékos növekedést jelent. Az elektronikai cikkek 270 millió euróval állnak a második helyen ezen a listán, ami 70 százalékos forgalomnövekedést bizonyít, míg az élelmiszereké a harmadik hely 160 millióval, és 40 százalékos növekedéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!