Napi Online

Speciális keresők jönnek

Több kezdő vállalkozás és a nagy informatikai cégek is úgy látják, az internetes keresők fejlesztése még gyerekcipőben jár.

Ron Conway, egyike azoknak, akikből a Google-ban való szerepvállalás milliomost csinált, úgy véli, a jelenlegi internetes keresők az e technológiában rejlő lehetőségeknek csak tíz százalékát használják ki. Szerinte nem az ágazat legnagyobbjai, így saját cége, a félmilliárd dolláros éves fejlesztési büdzsével dolgozó és a legjobb ifjú szakemberek jelentős részét évről évre már az egyetemekről begyűjtő Google, a Yahoo vagy a Microsoft fogja felfedezni a maradék kilencven százalék nagy részét, hanem most induló, egyelőre névtelen vállalkozások. Hogy mennyire komolyan gondolja ezt, arra bizonyíték, hogy saját pénzéből vagy két tucat start up céget finanszíroz, remélve, hogy köztük lesz a jövő egyik nagy dobását megalkotó vállalkozás is - tudósít a Business Week.

Conway ugyanakkor nincs egyedül. A Dow Jones VentureOne piackutató cég ismeretei szerint tavaly 263 millió dollár kockázati tőke vándorolt keresők fejlesztésével foglalkozó 47 induló vállalkozásba, ami szép nagy ugrás a 2002-es, 58 millió dolláros hasonló célú kiadással összevetve. A részpiacon kialakult boom sokak szerint egyfajta reneszánszát jelenti a keresők világának, ami jelentős hatással lehet a felhasználók tömegeinek mindennapi internetezésére.

Miközben a jelenlegi vezető keresővállalkozások bebetonozódtak az eddig kialakult formákba - a kutakodónak be kell pötyögnie a keresett kulcsszót, mire kap egy rettentő hosszú listát annak fellelhetőségeiről -, az új versenyzők, kezdve a felhasználói felülettől egészen a keresési algoritmusokig, semmit sem tekintenek örökkévalónak. Ennek eredménye elsősorban az lesz, hogy a megszokott univerzális keresők helyét speciális kutakodószoftverek veszik át - lesz, amelyikkel blogokra lehet vadászni, míg másokkal videókra, zenére vagy árucikkekre és így tovább. Ezen belül a rendszer megjelenítheti, hogy a talált site-ok közül melyiket keresik fel a legtöbbször vagy - ismerve a kereső személy tartózkodási helyét - melyik van legközelebb hozzá.

A változás ahhoz hasonlítható, ahogy a hatvanas-hetvenes évek néhány nagy csatornát kínáló tévézésének helyét átvette a számos speciális tartalmat kínáló kábeltévék egész serege. Ezek valamiféle választási preferenciát tételeznek fel, ami az internetes keresők világában a következőképp jelentkezik: a világhálón kutakodó felhasználó ma beüti mondjuk az Xbox kifejezést, mire a gép feladja neki az összes ezzel kapcsolatban elérhető információt. Ezzel szemben ha ezt egy vásárlási keresőben üti be, akkor csak az Xboxot kínáló boltok nevét, címét kapja meg, ha pedig egy videojáték-mániásoknak szánt keresőben, akkor megkapja az Xbox-rajongói site-ok listáját.

Persze az új versenyzők nem mennek egyenesen szembe a kialakult kutakodó technológiákkal, már csak azért sem, mert ezek bonyolult, a világháló milliárdnyi dokumentuma között válogató algoritmusait csak irdatlan költséggel lehetne kiváltani. Az adott alapokra építenek, ami lehetővé teszi, hogy a nagyok felvásárolják őket, hiszen technológiájukat könnyen illeszthetik a sajátjukéhoz. A Microsoft, a Yahoo és az America Online számos keresőcég-akvizíciót hajtott végre nemrégiben, s bár az árakról nem beszélnek, szakértők 10 és 50 millió dollár közé teszik az üzletek értékét. Conway szerint a kezdő vállalkozások háromnegyedét vagy felvásárolják vagy csődbe megy. Ez utóbbi már csak azért is bekövetkezhet, mert irdatlan k+f büdzséjük birtokában a nagy cégek percek alatt rátelepedhetnek egy-egy kutatási-fejlesztési irányra, ami kihúzhatja a szőnyeget az éppen ezekre specializálódott kicsik lába alól.

Szakemberhiány lassítja az informatika növekedésének ütemét az Egyesült Államokban (is). A Google különösen híres arról, hogy megszerzi a végzős ifjú titánok legjobbjait, de akiket "meghagy", azokat is gyorsan elkapkodják a piac más nagy szereplői, a Microsoft, a Yahoo és a többiek. Nemrégiben kudarcba fulladt a kísérlet egy it-fejlesztésekkel foglalkozó inkubátorház létrehozására, mert az ott dolgozó három ötfős kutatócsapat mellé nem találtak 15 megfelelő, állás nélküli ifjú mérnököt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pemga #2
    Pont erről van szó. Amiben Te keresnél azt úgy hívják: arany oldalak :P. Helyi kereső...
  • akyyy #1
    Legközelbb? pff. keresek vmi vízvezetékszerelőt....városomban,,

    és tuti nem lesz neten rajta, és bead majd vmi pesti csávót... csupán 400km :D