SG.hu·

Windows Live már magyarul is

Az immár Magyarországon is elérhető szolgáltatást eddig 47 országban vezették be, a magyar felhasználók az Internet Hungary Konferencián ismerkedhetnek meg vele első ízben.

A Microsoft Magyarország a mai napon bemutatta a Windows Live elnevezésű technológiát. Magyarországon havonta körülbelül 1,34 millió ember használja az MSN Messengert és 900 ezren az MSN Hotmail levelezőrendszert, havonta 1,5 milliárd üzenetet küldve. Ezen tényekre alapozva a cég biztos abban, hogy a magyar piac érett a Windows Live bevezetésére. "A Windows Live magyarországi bevezetésével rövid távú céljaink között szerepel, hogy egy éven belül a piacvezetők között legyünk, hosszú távú tervünk pedig az, hogy 5 %-os piaci részesedést érjünk el." - nyilatkozta Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Windows Live lehetővé teszi a testre szabott internetes keresést, egyéni tartalmak kialakítását, valamint a felhasználó érdeklődési körébe illeszkedő aktualitások folyamatos nyomon követését. A programot kibővített biztonsági központtal szerelték fel, amely ingyenesen használható vírusellenőrzőt tartalmaz, így a felhasználók megfelelő védelem mellett léphetnek ki a világhálóra.


A Microsoft új vállalkozásának büszkesége a Live Messenger, mely egyrészt azonnali üzenetküldést, másrészt hang-és videó kapcsolatra épülő kommunikációs lehetőséget kínál. Segítségével a felhasználók telefonra irányuló hívásokat indíthatnak személyi számítógépükről, és egyszerűen küldhetnek egymásnak képeket és más személyes állományokat. Szintén része a programnak a Live Search elnevezésű eszköz, amely elmenthető és megosztható, előre meghatározott kritériumokra épülő makró keresési lehetőséget nyújt a felhasználóknak. Az eszközkészlettel gyors és könnyű a keresések, hírkövetések futtatása, az RSS letöltések és blogok fellelése.

Arend Hendriks, az MSN MEA regionális menedzserének meggyőződése, hogy a Windows Live által megvalósított jövőkép szükséges eleme az internetes szolgáltatások következő generációjának: "A Microsoft állandó törekvése, hogy magától továbbfejlődő szolgáltatást kínáljon, amely mind az egyének, mind a vállalkozások számára hasznos. Az e cél teljesítéséhez szükséges előrelátással és képességekkel egyaránt rendelkezünk".

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© asysoft2006. 10. 17.. 21:46||#14
Szerintem meg jó, hogy elsõségre törekednek, így legalább több eszköz lesz a kezedben, ha minnél több információt akarsz megtudni valamirõl. Mindenesetre ennek a Live searchnek még van hova fejlõdnie (magyar találatok esetén mindenképp).
© huuu2006. 10. 17.. 18:52||#13
😊
De nagyon sokat kell még keresõtéren gyúrnia ennek a live-nak.
Remélem lesz konkurencia úgy 10 év múlva. Googli mondjuk anélkül is fejlõdik.
© scorpeeon2006. 10. 17.. 16:57||#12
kb nekem is ennyi a véleményem: kalap sz@rt sem ér. Nem is értem h mit képzel ez a microFos hogy mindenhol piacvezetõ akar lenni... szánalmas.
© juzosch2006. 10. 17.. 16:55||#11
Köszi, errõl én nem is tudtam😊 És sokkal jobban tetszik, mint a netvibes. Errõl a live.comról nem is beszélve😊
© csorfab2006. 10. 17.. 16:30||#10
Már megbocsáss, de a Google-nek is van ilyen funkciója, google.com, ott, ha magyar nyelven vagy, válts át Angolra (jobbalsó sarok google.com in english), ott pedig felül personalised homepage...
© Morden232006. 10. 17.. 13:35||#9
Nem így értettem. Amire utalni akartam, hogy eddig "nem tudtam" errõl a szolgáltatásról, vagyis nem kerestem utána. Effektíve nincsen rá szükségem.

Ettõl persze még lehet hasznos dolog.
© juzosch2006. 10. 17.. 13:31||#8
Ezt te tudod. Én nem az alapján használok egy szolgáltatást, hogy kitõl hallottam róla, hanem azért, mert tetszik/szükségem van rá.
© Morden232006. 10. 17.. 13:26||#7
Akkor most a kérdés az, hogy miért használjam ezt, amikor ezt az infót tõled tudtam meg? 😊
© juzosch2006. 10. 17.. 13:22||#6
Mert ez nem csak keresõ, hanem egy online desktop. A netvibes kb a konkurenciája, nem a google.
© Morden232006. 10. 17.. 11:53||#5
A kérdés inkább az, hogy miért használjam ezt, amikor már ezer éve hozzá vagyok szokva a Guglihoz?