Gyurkity Péter

Diáklány után vizsgálódnak Bush-ellenes kép miatt

Egy 14 éves diáklányt tart potenciális veszélyforrásnak az amerikai titkosszolgálat, mégpedig egy, a MySpace oldalán közzétett kép miatt, amely Bush elnök likvidálására szólít fel.

A Sacramento Bee beszámolója szerint a 14 éves Julia Wilson azután került a titkosszolgálat és a belbiztonsági minisztérium érdeklődésének középpontjába, hogy a népszerű MySpace oldalán tette közzé egyik képét. Ezen a felirat Bush amerikai elnök meggyilkolására szólít fel, a képen pedig egy kés sújt le a közvéleményt megosztó elnök kezére. A hatóságok ezt elegendő indoknak találták arra, hogy kikérdezzék a lányt.

Wilsont ugyanis biológia óráról vezette el két titkosügynök, miután potenciális veszélyforrásnak nyilvánították és vizsgálatot kezdeményeztek ellene. Ez utóbbit ugyan a szolgálat tagadja, pontosabban nem válaszolnak a kérdésekre, mégpedig arra hivatkozva, hogy az ügy kényes jellege miatt nem közölhetik a részleteket. "Nem tetszik nekem az amit tett, de ezt egy kissé túlzásnak tartom. Az ember azt hinné, hogy körültekintően utánajárnak az ilyen ügyeknek és könnyedén megállapítják, hogy nincs szó valós veszélyről" - ezt már Julia apja nyilatkozta a helyi lapnak, amikor előadták történetüket.

A városban egyébként nemrég két másik lakost is kikérdeztek, mégpedig fenyegető hangvételű levelek, illetve szöveges üzenetek elküldése miatt. Ezúttal 15-20 perc alatt végeztek az interjúval, a szülőket csak ezután értesítették - Kalifornia állam törvényei ezt egyébként nem írják elő. Az eset iránt érdeklődő szakértők szerint mindez figyelmeztető jel a fiatalok számára, hogy egy kép feltöltése az internetre nincs egy súlycsoportban a telefonos beszélgetésekkel, vagy elektronikus levelekkel. Miután az elnök fenyegetése bűncselekménynek számít, ennek következményei lehetnek - pláne egy ilyen végletekig túlfeszített helyzetben, amikor a biztonságőrület amúgy is a tetőfokára hágott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kagemusha #45
    "Egy 14 éves diáklányt tart potenciális veszélyforrásnak az amerikai titkosszolgálat..."
    Hm. Idézek, mert ezt sokkal szebben megfogalmazták már előttem:
    "Aki valamennyire is tájékozott, az tudja, hogy minden fiatal szervezet legveszélyesebb vetélytársa a magafajtájú egyed lehet.
    ...
    Ugyanabból a tányérból esznek. Megegyeznek az alapvető szükségleteik."
    Szóval élni veszélyes...
  • M0rph3u5 #44
    "most meg egy unalmas divatbeszólás, és minden seggfej ezt használja mindenre, aminek alig van köze a témához, persze anélkül, hogy akár olvasták volna, esetleg megnézték volna a filmet."

    morden23 te meg mit fikázol hülyeségekkel? ha nem tudnák miről szól a KÖNYV, nem említenék példának... ja persze 1984ről mindenkinek a mű jut eszébe, aki nem is ismeri, nem??????? akkor mér nem a két lottit írogatják be?? ja, talán mégis ismerik... az más...
  • M0rph3u5 #43
    a totális ellenőrzést a cinikusok sosem fogják észrevenni, mert nem hirtelen következik be, hanem fokozatosan... uúgy azt se érzi az ember, h állandóan növexik(és amit nem veszünk észre az nem fáj közvetlenül). ha eléggé lelassítják a folyamatot, sikeresen be fog következni 1984.

    és ha vki azt írja hogy "1984" az nem azért van mert divatból írja, és nem olvasta a cikket, henem mer ez 1 hasonlat tömören megfogalmazva és ez tükrözi a véleményét, és nem akarja az egész könyvet idézni. ha nem lenne ilyen mű az emberek röviden, kevésbé pontosan fogalmazák meg véleméynüket(tisztelet a kivételnek), ezért így legalább rövid, DE PONTOS véleményt írnak...
  • huuu #42
    Amerikai Egyesült Állatok.
    Mekkora állatok. Minden napra jut róla bizonyosság.
  • Morden23 #41
    És ezt a részét szerinted a cikkben leírt rezsimre írtam, vagy az átlagos amerikai parasztra, te észlény?

    Mi lenne, ha nem nyelnéd le emésztetlenül az amerika-lekvárt, és ha érdekel a véleményem a témáról, akkor megkérdeznél, nem pedig elkezdenél belefantáziálni nem ott lévő dolgokat a mondandómba.

    Amúgy ha megsértettem ezzel amerikai, esetleg Amerikában élő testvéreimet, akkor elnézést, de pont nem érdekel.
  • archkoven #40
    "Hol van az általam leírt mondatban szó az "amerikaiakról", vagy arról, hogy mi róluk a véleményem?"
    Itt: "Hülye idióta jenkik... Nesze neked demokrácia büszke hona. Home of the brave, land of the free"
    Miért ezt kikről írtad, talán az árpádsávosokról?
  • cateran #39
    Haat,lehet hogy divatcim lett az 1984 (ajanlom mindenkinek a konyvet),de azert ez is alatamasztja,hogy szepen haladgatunk fele!:
    Ne bizz senkiben:P
  • BiroAndras #38
    Ezen az oldalon szép részletesen kielemzik a történéseket, és az összeesküvés hívők állításait.
  • turul16 #37
    Amikor lattam a tornyokat oszedolni nekem is az volt az elso kerdesem, hogy "Hogy a faszomba dol ossze egy acelszerkezetes beton haz nemi kis tuztol.", de a film vegig arrol beszel, hogy nem olvadhatott meg, az lehet, de gyengul az acel 650 celsiusz fokon, azt sajna nem tudom menyire. Tenyleg furcsa, ahogy osszedol,de nem kell mindjart osszeskuves elmeleteket szovogetni, ala South Park 1009 :)
    Az, hogy menyivel gyengebb 650C -on, a felhasznalt acel talan segitene megitelni a helyzetet.
  • rumos #36
    nem lehet ezt leölteni valahonna? na majd megnézem DC-n.
    a Loose Change c. filmet láttam, hasonló témában, erősen elgondolkodtató.