Berta Sándor

Kartellper indul az Intel ellen az EU-ban is

Akár még az idén megkezdődhet az Intel ellen az Európai Unió által indítandó kartellügyi eljárás.

Ennek oka, hogy a kiszivárgott információk szerint a brüsszeli szakemberek - az AMD segítségével - elegendő bizonyítékot gyűjtöttek össze a világ legnagyobb processzorgyártója ellen. Brüsszelben először egy belső vádirat-tervezet készül el, amit be fognak mutatni az Európai Unió jogi szakembereiből álló bizottságnak. Az eljárás megindítására csak azután kerül majd sor, ha ez a testület jóváhagyta az elképzelést. A végső döntést az ügyben Neelie Kroes, az Európai Unió versenyügyi biztosa hozza meg.

Az Európai Bizottság egyébként már öt éve folytat vizsgálatot az Intel ellen. Mint ismeretes, a vita akkor robbant ki, amikor az AMD azzal vádolta meg a konkurensét, hogy nyomás alatt tartja a számítógépgyártókat és a hardverkereskedőket, hogy azok ne árusítsák és vásárolják meg az AMD processzorait. Korábban az Európai Unió már jelezte, hogy kibővíti az Intel ellen régóta folyó eljárást és kivizsgálja a konszern ellen felmerülő legújabb vádakat is, amelyek szerint a Media Markt áruházlánc nem hajlandó árusítani a konkurens AMD processzoraival ellátott számítógépeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!