MTI

Megnyílt az idei Photokina

Megnyitotta kedden kapuit 45 ország 1600 kiállítójának részvételével a Photokina, a fotóüzletág legnagyobb seregszemléje.

Az október 1-ig nyitva tartó kiállítást, amelyet várhatóan 160 ezer látogató tekint meg, a "több pixel, a szélesebb objektív változatosság és a kiterjedtebb nyomtatási lehetőségek jegyében rendezik meg. A fotózásnak és a videózásnak a fogyasztói elektronikával, a távközléssel és az információs technológiával való, egyre erősödő egybefonódása új termékekben ölt testet.

A német fotóipari szövetség vezetője az üzletág világméretű forgalmát 125 milliárd euróra becsüli, ebből Európára 45 milliárd euró jut. Egyes piacok ugyanakkor telítettekké váltak: Németországban mát a háztartások 47 százaléka rendelkezik digitális kamerával, így az idén értékesítendő 7 millió kamera eladása 6 százalékos visszaesést jelent majd a múlt évi 7,4 millióhoz képest.

A gyártók nagy reményeket a még kis piacot jelentő tükörreflexes digitális kamerákhoz fűznek, amelyekből tavaly 330 ezret értékesítettek, az idén viszont 67 százalékkal 550 ezerre növekedhet az értékesítés, ami az eddigi profitechnikának az egyre szélesebb körben történő elterjedését jelzi. Az induló készülék ára 800 euró körül van, felbontása pedig 10 Megapixel. A közismert digitális kamerák is egyre több funkcióval jelennek meg: az egyik kiállító soványítóval rendelkező géppel jelentkezett, - ezen a felvételen lévő személyt 10 százalékkal, vagy annál is nagyobb mértékben soványabbá lehet alakítani.

A nyomtatás előtt is nagy lehetőségek állnak: a gyártók a számítógépek bevonása nélkül működő kisméretű készülékek (PictBridge) gyártására álltak rá, illetve a nagyobb laboratóriumokat megcélozva a fotóalbum minőségű nyomtatást (Fotofinisher) célozzák meg. Az egyik kiállító előnyős képnyomtatási ajánlata: 6 eurócent képenként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • craymond #3
    ja, meg a hirekkel is le vannak kicsit maradva
  • BiG G #2
    eléggé lehalt a digicam részleg :( már a főoldalon sincsen kinn :c
  • Flashy #1
    aszittem lesz is valami ebben a cikkben, de nem.