Napi Online

Boldogok a tőzsde IT újoncai

Tavaly év vége óta négy új társaság részvényeit vezették be a BÉT-re: a Bookline és a Graphisoft Park papírjai alig egy hete forognak, a TvNetWork augusztus elején debütált, míg a legidősebb újonc az immár nyolc hónapja a parketten lévő Állami Nyomda.

Egyben azonban valamennyi cég vezetője egyetért: megérte a tőzsdére menni. Tőzsdén lenni megéri a cégeknek, még akkor is, ha befektetők számára nem feltétlenül látszik elsőre a siker. Igaz, az elmúlt időszakban nem sok társaság élt a lehetőséggel, de amelyek mégis, azok vezetői egyértelműen optimisták a BÉT-re történő bevezetés után. A tőzsdén augusztus 7-én debütáló TvNetWork gazdasági igazgatója és elnöke, Nemes Attila eredményesnek nevezte a börzén töltött első hónapot. Elégedett az indulással, és mint nyilatkozta, az első napokban nagyobb volt az érdeklődés annál, mint amire számítottak.

Az árfolyam szempontjából is kellemes meglepetés érte a cég vezetését a bevezetés előtt ugyanis részvényenként kétszáz forintos árfolyammal számoltak. A kurzus ezzel szemben az első napok utáni rövid leértékelődést követően tegnap például 224 forintig emelkedett, a forgalom pedig néha eléri a harmincmilliós szintet is.

Alig több mint egy hete kereskednek a Bookline és a Graphisoft Park SE papírjaival. Az utóbbi cég tőzsdei pályafutása eddig igazi sikertörténet: az ingatlanrészvények árfolyama egyetlen hét alatt 12 százalékkal emelkedett, és talán még ennél is jobban örülnek a cég tulajdonosai annak, hogy a szoftverfejlesztéstől idegen tevékenységtől megszabadulva szinte szárnyakat kapott a Graphisoft SE kurzusa is. A társaság számára ezenkívül kevés meglepetést tartogat a tőzsdei jelenlét, a Graphisoft ugyanis az elmúlt hat évben már két börzén is megfordult.

A Bookline.hu elnöke, Márffy György szintén örül a bevezetésnek, mert - mint mondja - olyanok is megismerték a cég nevét befektetőként, újságolvasóként, akik eddig nem voltak ügyfeleik. Az alacsony, néhány milliós napi forgalom mellett kifejezetten stabilnak tűnő 900 forint körüli árfolyamot (ezen a szinten hárommilliárd forint a netes könyváruház kapitalizációja) az elnök nem kívánta kommentálni, azt azonban elismerte, hogy egy esetleges akvizíciónál feltétlenül előnyös lehet, hogy a Bookline.hu a tőzsdén van. Jelezte, hogy a távolabbi jövőben itt is előfordulhat nyilvános tőkeemelés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NFP #1
    TVnet-et most kell venni.
    Kár, hogy már lekötöttem a pénzem a kamatadó elöl :(