SG.hu·

EU - modern technológiákkal a terrorizmus ellen

Az Európai Bizottság olyan megoldásokat keres, amivel a biztonsági erők hatékonyan vághatnának vissza a terroristáknak. A brüsszeli szervezet megkezdte a lehetséges védelmi technológiák felmérését, illetve összegyűjtését.

Ezzel párhuzamosan az Európai Unió jelenlegi 25 tagországának szakértői azokat a lehetőségeket vizsgálják és vitatják meg, amelyekkel még biztonságosabbá tehetők az európai repülőterek. "A korszerű felderítési technológiáknak nagy szerep jut a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni háborúban" - nyilatkozta Franco Frattini, az Európai Unió igazságügyi biztosa. A biztos közölte, hogy mielőbb párbeszédet kezdeményez a magáncégek és a különböző állami szervek között, amelynek célja, hogy a kutatók minél egyszerűbb és hatékonyabb módszereket, megoldásokat és eszközöket fejlesszenek ki a terroristák és a pokolgépek, fegyverek, gyanús anyagok felderítésére.

Azonban ez csak a feladat egyik fele. A másik, hogy olyan számítógépes programokat akarnak létrehozni, amelyek képesek a világhálót átkutatni a terroristáknak szánt különböző segédanyagok (bombakészítési dokumentumok stb.) után. A cél, hogy az emberek ebből minél kevesebbet vegyenek észre, a biztonsági ellenőrzések minél kevesebb kényelmetlenséget és időkiesést okozzanak, valamint a költségek se szökjenek az égbe.

Az olyan eljárások jelenthetnek majd megoldást, mint például a Sheffieldi Egyetem kutatói által kifejlesztett új technológia, amelynek a segítségével összetömöríthetővé válnak a digitálisan tárolt vagy éppen frissen (például egy bűncselekmény helyszínén) levett és bedigitalizált ujjlenyomatok."Az új eljárás segítségével 30-60 másodpercen belül bárhová továbbítani tudjuk az ujjlenyomatokat" - mondta Nigel Alinson professzor. Az új rendszert nagy-Britannia mind a 43 rendőrségi körzetében felszerelik.

A nyomozóknak elég csak egy laptop, egy WLAN-adapter és egy ujjlenyomat-beolvasó készülék és a bűncselekmények helyszínén rögzített ujjlenyomatokat máris bedigitalizálhatják és beküldhetik a helyi központba vagy az ország összes rendőrkapitányságának számítógépes rendszerébe. Korábban néha 3-4 napig is eltartott, amíg az ujjlenyomat beért a kapitányságokra, most ez az idő legfeljebb két órára csökkent. "A rekord azonban 20 perc" - tette hozzá büszkén az egyetem kutatója, aki a kollégáival már egy helyszíni cipő- és talp-lenyomat szkenneren és elemző rendszeren dolgozik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 09. 11.. 14:19||#7
"Azért kíváncsi lenék már egyszer arra is, h ugyan ezek a "terroristák" vajon miért is küzdenek??"

Elvileg azért, hogy mindenki húzzon a p*csába onnan, aki más vallású (különös tekintettel a zsidókra).
© HUmanEmber41st2006. 09. 07.. 15:03||#6
Lol itt sírnak, h milyen gyenge az ellenõrzõ rendszer így pénzt csalva ki arra, h mindenkit megfigyelni képes rendszerekre pénzt lejmoljanak össze.
Azért kíváncsi lenék már egyszer arra is, h ugyan ezek a "terroristák" vajon miért is küzdenek??
H a robbantások hatására megfélemlített tömeg gyorsan áttér az iszlámra??? Vagy mi??? Vagy az, h mégtöbb amerikai katona menjen Irakba és Afganisztánba??? Eddig minden terrorszervezet tudta közölni a célját, de ezek..annyira gyengék az amerikai és brit titkosszologálatok, h egy épkézláb terrorista-követelést nem tudnak kitalálni???
© M0rph3u52006. 09. 07.. 14:58||#5
-elhülyölni +elhülyülni
© M0rph3u52006. 09. 07.. 14:57||#4
"olyan számítógépes programokat akarnak létrehozni, amelyek képesek a világhálót átkutatni...különbözõ segédanyagok (bombakészítési dokumentumok stb.) után." "A cél, hogy az emberek ebbõl minél kevesebbet vegyenek észre" ...szerintem viszont: "az emberi tudás a világ tulajdona", és ne akarjunk már elhülyölni...
© Ryuuzaki2006. 09. 07.. 12:35||#3
Farenheit 9/11... minden benne van a mostani helyzet kialakulásáról
© wanek2006. 09. 07.. 03:05||#2
A legfõbb terrorista meg nyugatabbra, az ovális szobában pöffeszkedik.
© Béla bácsi2006. 09. 07.. 01:58||#1
Mindig ezek a terrosisták. Ez a 21. század mézesmadzagja. És közben meg akik igazán keverik a szart ott keletebbre, vagy akár itt Európában is, azokat hagyják szabadon mászkálni.