MTI

Biometrikus útlevél Magyarországon is

Augusztus végétől olyan új, úgynevezett biometrikus útleveleket vezetnek be, amelyekben egy elektronikus csip is tartalmazza az okmány tulajdonosának fotóját, nevét, születési idejét és a többi ismertetőjegyet - közölte a Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal vezetője.

Az új útlevél alkalmas lesz arra, hogy az arcképmás mellett a digitális ujjlenyomatot is tartalmazza - nyilatkozta Urbán György. Augusztus 29-től bevezetik ugyan a biometrikus útleveleket, de ezt követően a jelenlegi okmányok is használatban maradhatnak érvényességi idejük lejártáig. Az új dokumentum formáját tekintve ugyanolyan lesz, mint a jelenlegi, de borítója - az Európai Unió rendeletéhez igazodva - az eddigi kék helyett burgundi vörös színű lesz. Az okmányban szerepel majd az Európai Unió felirat, a fontosabb információk pedig több nyelven is olvashatók lesznek benne - sorolta a változásokat Urbán György.

A Könyvhivatal vezetője közölte, hogy azért 29-től vezetik be az új, egységes okmányt, mert az EU illetékes bizottsága múlt év február 28-án rendelte el az erre vonatkozó technikai fejlesztést, és annak végrehajtására 18 hónapos határidőt szabott. Urbán György tájékoztatása szerint augusztus 28-án még a régi, kék színű útleveleket töltik ki az okmányirodák, de 29-én - változatlan illetékkel - már a biometrikus útlevél kerül forgalomba.


Német biometrikus útlevél

Azt is elmondta, hogy az EU illetékes bizottsága ez év július 2-án fogadta el a biometrikus adatok úgynevezett másodlagos felvitelét a chipekre, de annak végrehajtására 36 hónapos határidőt szabott ki. Így az okmány tulajdonosának képmása és digitális ujjlenyomata csak 2009. július 1-től kerül fel az adattárolóra. Az útlevélben lévő chipet csak az arra alkalmas készülékkel lehet leolvasni, ennek következtében pedig hamisítani is sokkal nehezebb lesz az okmányt - jegyezte meg.

Az Egyesült Államok az országot ért 2001. szeptember 11-i terrortámadás után törvénnyel tette kötelezővé azon 27 ország állampolgárai számára, akik egyébként vízummentességet élveznek, hogy a 2005. október 25. után kiállított útlevéllel csak akkor utazhatnak be vízum nélkül az Egyesült Államokba, illetve léphetnek be az ország területére átutazóként, ha az úti okmány tartalmazza az utas digitális fényképét vagy egy biometrikus azonosítókat tartalmazó chipet. Azon külföldi állampolgárok esetében, akiknek kötelező vízumot váltani az Egyesült Államokba való belépéshez - így például a magyaroknak is -, az amerikai hatóságok a vízumba építik bele a biometrikus adatokat.

Elsőként Belgiumban, 2004. május 17-én a vezették be a legmodernebb technikával készült okmányt, Franciaországban pedig ez év április 3-tól állítják ki a biometrikus útleveleket. Takács László, a külügyi tárca konzuli főosztályának vezetője korábban elmondta, hogy Magyarország szeptembertől képes lesz a biometrikus útlevél bevezetésére, eleget téve nemcsak az amerikai, de az európai uniós elvárásoknak is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • norti #35
    Én abban az értelemben értettem, hogy "és akkor mi van", hogy most ugyanezt meg tudják tenni veled, csak nincs "nyilvános" eszköz rá. A végeredmény ugyanaz.
  • BiroAndras #34
    "majd a címedre jönnek a csak neked szóló reklámok"

    Inkább az, mint a viagra meg a faszhosszabbítás. Egyébként ha nem adod ki az emil címedet, akkor nem kapsz reklámot. Nekem két címem van, az egyiket 3, a másikat másfél éve használom. A kettőre összesen nem jött egy tucat spam. Meg volt 1 db vírusos levél asszem.
    Ha nem megbízható helyen kérnek emilt, akkor létrehozok egy egyszer használatosat a freemail-en.

    "ha valami bűneset történik, nem kell nyomozni az illető ismerősei után."

    Ez nem zavar, mivel nem vagyok bűnöző.

    "Ha pl valami használaton kívüli épület környékén rendszeresen emberek találkoznak.. nos meg is van a bűnbanda!"

    Ahhoz talán el is kell követni valamit, nem?

    "Továbbmenve, amennyiben mindenki áttér az online-tvre, ott is követhető, ki milyen adót néz.."

    Ennek semmi köze az RFID-hez.

    "Megvalósul minden diktátor álma, minden egyes állampolgár totális ellenőrzés alá kerül."

    Rohadt messze vagyunk ám a totális ellenőrzéstől. És egyéként is ez egy teljesen kicsavart érv. Ez csupán egy eszköz, önmagában se nem jó, se nem rossz. Attól függ, hogy hogyan használják. Jelenleg nincsennek errefelé diktátorok, és a közeljövőben nem is várhatók, így emiatt értelmetlen aggódni. Másfelől, mi akadályozza meg azt a diktátort, hogy hatalomra kerülése után maga vezesse be ezeket a rendszereket?

    "A statisztikai szoftwerek meg kitűnően működnek"

    Igen, és?
  • BiroAndras #33
    "Nos ha minden utcasarokra felszerelnek 1 RFID olvasót"

    Akkor szarra se mennk vele. Nincs akkora hatótávolsága. Egyébként meg berakod egy egyszerű fémtokba, oszt akkor próbálhatják leolvasni. Egyébként én nem hurcibálom magammal az útlevelem, csak ha külföldre megyek.
  • HUmanEmber41st #32
    Pl veszel a teszkóban valamit, a termékekből átlag listát készít, majd a címedre jönnek a csak neked szóló reklámok ( milyen jó is lesz az! )Aztán ha rendszeresen eljársz valami szórakozóhelyre, a belépők nyilvántartásából már tudni lehet, h ki kit ismerhet, ha valami bűneset történik, nem kell nyomozni az illető ismerősei után.
    Ha pl valami használaton kívüli épület környékén rendszeresen emberek találkoznak.. nos meg is van a bűnbanda!
    Továbbmenve, amennyiben mindenki áttér az online-tvre, ott is követhető, ki milyen adót néz..Megvalósul minden diktátor álma, minden egyes állampolgár totális ellenőrzés alá kerül.
    A statisztikai szoftwerek meg kitűnően működnek ( pl a bankfiókokban a tartozást elmulasztók stb..)
  • norti #31
    És mi lesz akkor? Ha akarják ugyanezt megtehetik, anélkül is hogy tudnál róla. És magaddal hurcolt személyazonosító se kell hozzá.
  • Morden23 #30
    Ja. Milyen kár, hogy nálunk még új közlekedési lámpát is csak szökőévente szerelnek fel.

    Amúgy elmondanád, hogy mit csinál az RFID-olvasók tulajdonosa (állam, ufók, árnyékkormány, titkos társaság, akárki) az infóiddal? Mire használja őket?
  • HUmanEmber41st #29
    Nos ha minden utcasarokra felszerelnek 1 RFID olvasót ( meg ahova csak akarnak) így aki magánál hordja valamilyen RFIDvel felszerelt személyazonosítóját, otthagyja a nyomát, percre pontosan tudható mindenkiről, ki merre, mikor volt..
  • Rednek #28
    Előbb utóbb az lesz, mint a Sci-Fi filmekben. mindenkinek lesz egy tetovált vonalkódja, vagy egy bőr alati chip, aztán minden adat ott lesz rajta
  • ttt ttt #27
    Erőlködés, a poén csak az, hogy a valódi bűnözők, terroristák le se fogják szarni; kijátszák és kész.
    Vörös útlevél? Rossz előérzetem van, vagy csak dejavuez, mostanában sokminden emlékeztet a régi átkosra...
  • Ronny #26
    a kék utlevélben az volt a jó, hogy hasonlított az usákokéhoz, persze ez nézőpont kérdése:)