SG.hu·

Symantec - Vista: harmadik felvonás

A biztonsági cég közzétette harmadik jelentését a Microsoft készülő operációs rendszeréről. Dicsérik a kernel védelmét, ám egyúttal a hibákra is felhívják a figyelmet. A szoftvercég szerint mindez idejétmúlt.

A Symantec saját weboldalán tette elérhetővé a harmadik jelentést, amelyben az előzetes ígéreteknek megfelelően a kernel, vagyis az alapvető kód biztonságával foglalkoztak. Elismerően nyilatkoztak a redmondiak munkájáról, mondván, hogy a beépített védelemnek köszönhetően jócskán lecsökkent a Windows Vista támadható felülete, ám néhány olyan hibára bukkantak a kernelben, amelyek révén megkerülhető ez a védelem.

Példaként említik a PatchGuard funkciót, amely a kód kulcsfontosságú részeinek integritását felügyeli, megakadályozva azok felülírását, módosítását. Ez ugyanúgy kikapcsolható, mint a digitális aláírást nélkülöző meghajtó szoftverek telepítését megakadályozó rutin, vagyis a megnövelt biztonság - amit a Vista egyik legfontosabb előrelépéseként reklámoznak - valójában nem sokat ér. A sikeres támadásra nemrég a Black Hat konferencián is láthattunk példát, akkor a kék pirulának nevezett kártevő működését mutatták be élőben, az AMD virtualizációs technológiáját felhasználva a támadó elrejtésére.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Microsoft azonban - hasonlóan az előző két jelentéshez - továbbra is úgy véli, hogy a Symantec feleslegesen aggódik az operációs rendszer biztonsági miatt, a tesztek során ugyanis korábbi verziókat használtak fel, amelyeken azóta már sokat módosítottak. Joggal kétkednek a vizsgálatokban, hiszen ezúttal megtudhattuk, hogy a cég az 5365-ös jelzésű áprilisi előzetesben kutakodott, amely már nem nevezhető frissnek. A szoftvercég éppen ezért igyekezett leszögezni, hogy azóta több fontos változtatást is végrehajtottak, és a végleges verzió megjelenéséig több ilyen módosításra is sor kerül.

Redmondban egyébként megköszönték a Symantec visszajelzését, bár nem mulasztották el megjegyezni, hogy a három jelentés szokatlanul terjedelmes vizsgálatnak minősül egy még bétában lévő szoftverről. Ezt többen annak a ténynek tudják be, hogy a két vállalat immár konkurensként van jelen a biztonsági szoftverek piacán, és a Symantec félti előkelő pozícióját. A Vistával kapcsolatban eközben újabb pletykák merültek fel, miszerint az operációs rendszer tovább csúszik, és csak áprilisban jelenik meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Indigo2006. 09. 23.. 01:01||#37
Végülis igazad van, az már régen rossz... De aki annyit sem tud, hogy az a három gomb mire való, ehelyett mindig csak az OK-t nyomogatja, hogy a fenébe tud majd kezelni egy vírusirtót vagy spyware-irtót?? Meg úgy egyébként is, a többi programban is összevissza nyomogat mindenfélét, úgy hogy el sem olvas semmit és azt sem tudja, hogy mit csinál? Ennyi erõvel ezt is el tudom képzelni... És most akkor döntsük már el, hogy SZÁMÍTÓGÉP-FELHASZNÁLÓKRÓL beszélünk, vagy komplett hülyékrõl...
© David Coulthard2006. 09. 22.. 23:23||#36
"A géphez alig értõ embereknek úgy állítom be a tûzfalat, hogy utána ne kelljen foglalkozniuk vele"

Ja, én is raktam fel tûzfalat géphez alig értõ embereknek és tényleg meg tudják jegyezni azt a 3 gombot, csak az a probléma, hogy ezek közül mindenki csak az OK-t használja...
Egyébként ahhoz, hogy egy spyware küldjön adatokat, ahhoz elõször a gépre kell kerülnie. Ezért ajánlott legalább a Windows Defender használata illetve valamilyen vírusírtó. Az már régen rossz, ha a tûzfal jelzi a spyware-t...

© Indigo2006. 09. 22.. 22:54||#35
"Te se láttál még sûrûn olyan felhasználót aki nem vagy alig ért a géphez."

Ó dehogynem! Munkámból kifolyólag rengeteget. A géphez alig értõ embereknek úgy állítom be a tûzfalat, hogy utána ne kelljen foglalkozniuk vele, és elmagyarázom, hogy miért is jó az nekik, ha van tûzfal a gépükön. Azt a három gombot amit kezelniük kell általában meg tudják jegyezni.

A te usereid pedig gondolom nagyon fogják értékelni, hogy a háttérben tevékenykedõ spyware nem zaklatja õket, hanem észrevétlenül küldi haza a bankszámlaszámukat meg a többi fontos adatot...
© moonman2006. 09. 22.. 22:36||#34
Te se láttál még sûrûn olyan felhasználót aki nem vagy alig ért a géphez.

Szerintem próbálj meg nem magadból kiindulni.
A cikkben is írtam, az xp tûzfal azoknak való akik velem vagy veled ellentétben nem értenek a géphez.

#32-ben is írták:Ha egy kevésbé hozzáértõ gépére felrakod pl. a keriot, a figyelmezetésekre reflexbõl OK fog nyomni. Mindre...
Amíg meg nem unja. És ki fogja kapcsolni a keriot, mert zavarja a rengeteg figyelmezetés. (Mint ahogy ki is kapcsolták néhányan a ismerõseim közül is, be is kapták a sasser-t perceken belül).
És mint lentebb írták, nem fogja visszakapcsolni az xp tûzfalát.
© Indigo2006. 09. 22.. 22:33||#33
"az XP-s tûzfal baromi jó a piacon, és nem véletlenül csak bejövõ forgalmat szûr."

XP-s tûzfalról beszélgettünk éppen, bár gondolom olvastad.
© dester2006. 09. 22.. 22:19||#32
Én már jónéhányszor raktam fel "normális" tûzfalat, kevésbé hozzáértõ gépére. A vége mindig az volt, hogy "normális" tûfal kikapcs, mert unták a folytonos figyelmeztetéseket. Arról már nem is beszélve, hogy mindenre OK-t nyomtak, így sokat ért a kifelé szûrés.

De nem ez a gond, hanem az, hogy a "normális" tûzfal kikapcs után nem volt XP tûzfal bekapcs...
És ott voltak tûzfal nélkül...

De tökmindegy, mert a topic a Vista-ról szól abban pedig van kifelé szûrés is, bár gondolom elolvastad a cikket.
© Indigo2006. 09. 22.. 22:08||#31
Ez oltári... <#taps>

Bár a végeredmény szempontjából teljesen érdektelen, miért nem szûri a kimenõ forgalmat. XP tûzfal kikapcs, normális tûzfal feltelepít.
© moonman2006. 09. 22.. 20:40||#30
"Akkor elárulod nekünk is, hogy miért csak bejövõ forgalmat szûr? "

Link
© Indigo2006. 09. 22.. 17:16||#29
A linux nem azért biztonságosabb, mert kevésbé elterjedt. :)

"az XP-s tûzfal baromi jó a piacon, és nem véletlenül csak bejövõ forgalmat szûr."

Akkor elárulod nekünk is, hogy miért csak bejövõ forgalmat szûr?
© Solitarius2006. 09. 22.. 16:46||#28
Áááá megint a sok Linux okos. A Linux azért biztonságosabb mert kevesebb vírust írnak rá, mert kevésbé elterjedt. Emiatt ezzel érvelni olyan mint, statisztikát mutogatni hogy a Trabanttal 150KM/h feletti sebességben sokkal kevesebben halnak meg az utakon mint bármilyen más autó típussal. Ergo Trabant biztonságosabb...
Majd ha a (átlag)Trabantok mennek 150-el akkor kell a statisztikát nézegetni.

Aki meg nagy Linux fan, attól megkérdezném hogy a túróba én nem járok fel Linuxos forumokra Windowst dicsérni? Ha kisebbségi érzésed támadna a Windows miatt akkor használd azt. Ha meg nincs akkor mit fikázod?
Egyébként ha valaki utána olvasna megtudná hogy az XP-s tûzfal baromi jó a piacon, és nem véletlenül csak bejövõ forgalmat szûr.
De mielõtt ugrálna valaki a Vista tûzfala nagyon védett és két irányba szûr, és agyon konfigurálható, ráadásul bekapcsoláskor is elõbb aktiválódik mint bármelyik más külsõ szoftver.