SG.hu·

Online pornó egy kínai szexklinika oldalán?

Egy kínai nemibeteg-gondozásra szakosodott klinikát azzal vádoltak meg, hogy pornográf anyagokat terjesztett honlapján. A meglehetősen prűdnek mondható hazai "közvélemény" egy klasszikusnak számító erotikus irodalmi mű felhelyezését sérelmezte.

"A Kína Anhui provinciájában működő Hefei Vöröskereszt Nemi-Rehabilitációs Kórház a Tavaszi Palota Titkos Vágya címet viselő - klasszikusként számontartott - regény fejezeteivel sokkolta az oldalára látogatókat" - foglalta össze a kínai sajtó hírverését a ZDNet. Egy - magát Zongnak nevező - helyi orvos szerint a kórházat igazságtalanul vették össztűz alá.

"Ez egyáltalán nem pornográfia, hanem egy klasszikus irodalmi szöveg a Qing dinasztia idejéről" - idézi a ZDNet Zong Reutersnak adott telefoninterjújából, utalva az ország utolsó, 1911-ben hatalomtól megfosztott uralkodóházára. Az orvos elmondása szerint az intézmény nőgyágyaszati szolgáltatásokat nyújt és a szexuális úton terjedő betegségek kezelésével foglalkozik, ám fő területüknek számít a különböző fizikai, illetve pszichés eredetű szexuális problémák megoldása is.

A térség elmaradottságát jól mutatja az eset, melyet Zong hozott fel példaként. A közelmúltban egy fiatal pár azzal kereste fel a klinikát, hogy egyéves házasságuk után még mindig nem született gyerekük. A vizsgálódás során hamar kiderült, egyikőjük sem volt tisztában azzal, hogyan létesítsen a másikkal szexuális kapcsolatot, így a feleség még a kórházba érkezéskor is érintetlen volt. "Az irodalom tanít. Van hogy néha nem a gyógyszerek jelentik a gyógyírt egy problémára" - fejtette ki Zong.

Ám a napokban az egyik állami lap arról számolt be, hogy az egyik kormánytisztviselő jelezte, az eset miatt feljelentik a felelősöket, mivel Kínában a pornográf irodalom tiltott anyagnak számít - írja az All Headline News. Persze a kalózfilmekhez, a zenékhez és az illegális szerencsejátékhoz hasonlóan a szexuálisan túlfűtött tartalmak is széleskörben elérhetőek a világhálón vagy a nagyvárosok forgatagában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© HJPOWER2006. 08. 01.. 21:48||#13
Elegem van a kínai bohóckodásból! Kina így, kina úgy, Kina kapja be, fejlõdjön a korral!
© Neerpelt2006. 08. 01.. 21:20||#12
Nó komment 😊
© dez2006. 08. 01.. 12:40||#11
Az embernél a nagy része tanult. Ugye a mit-hogyan, de a gátlások levetkõzése is ide tartozik.
© Csacsis2006. 08. 01.. 09:34||#10
Ezt nem értem.
A szexuális viselkedés tanult folyamat lenne? Ez hülyeség szerintem. Itt valami más gond lehetett, ha nem kacsa a hír.
Bár ezt maximum a kék lagunához nagyn hasonló szituban lehetne igazolni. Ám nekem nem lenne képem tönkretenni 2 ember elsõ 20 évét csak azért, hogy bizonyítsunk valamit.
© junior1172006. 07. 31.. 06:48||#9
másolt szöveg <#mf1>
© 123462006. 07. 31.. 00:56||#8
hogy hozzá is szóljak a témához, ez az "egy éve nincs gyerek, oszt mé? mer nem is tudnak dugni" címû okosság mán jó régi sztori. bulvár?😊
© 123462006. 07. 31.. 00:49||#7
hát nyíljon. jogosnak tûnik a felháborodás. + tényleg igaz, hogy egy ideje mintha csak és kizárólag idióta, leölni való gyógyegerek regelnének, aztán osztják a fogyatékos hsz-ikat.

"nyillik" --> 1 darab L betûvel, és hosszú Í-vel irandó^^
"zsebembe" --> ha a zsebedbe nyílik, azt tré. de valszeg a zsebedBEN nyílik ki:/
stb stb stb

sry ON^^
© junior1172006. 07. 30.. 20:39||#6
Tudom hogy off de amikor más forumokon az sg.hu fikázzák akkor nyillik a bicska a zsebembe.
http://forum.terminal.hu/viewtopic.php?t=17966&postdays=0&postorder=asc&start=31800
http://forum.terminal.hu/viewtopic.php?t=17966&postdays=0&postorder=asc&start=31750
© dez2006. 07. 30.. 19:36||#5
A 69-es póz neked "pornó"? Csak mert jobb helyeken elõjáték.
Hány éves vagy? Túl öreg, vagy túl fiatal? 😛
© ttt ttt2006. 07. 30.. 19:10||#4
"A vizsgálódás során hamar kiderült, egyikõjük sem volt tisztában azzal, hogyan létesítsen a másikkal szexuális kapcsolatot, így a feleség még a kórházba érkezéskor is érintetlen volt. "

Na persze, ROTFL, ha csak nem 5 méterrõl nézegették egymást.............
Általában pont abba a lyukba talál, ahova az való.
Amirõl te beszélsz az már p o r n ó és a szereplõket többnyire nem zavarja, mármint hogy mit és hova 😊