Napi Online

Hazai pályán elveri a Google a Microsoftot

Nyerésre áll a Google az internetes piacokért folyó háborúban riválisával, az ágazatban ugyan későn jövőnek számító, ám ambícióit tekintve itt is az első helyre pályázó Microsofttal szemben, akár az internetes keresők, akár az online-hirdetések piacát tekintve.

A ComScore Networks Inc. piackutató cég adatai szerint májusban a világhálós keresések 62 százalékát a google.com-ról indították a felhasználók, 20 százalékukat a Yahoo site-járól és csak 9 százalékukat a Microsoft MSN portáljáról. Az internetes hirdetések piacából 44,7 százalékkal részesedik a Google, második a Yahoo 28,5, harmadik a Microsoft 12,8 százalékkal. A piacvezető részesedése mindkét szegmensben erősen nő, míg a követőké enyhén csökken.

A Google a vállalati mérlegek "csatájában" is legyőzte a Microsoftot: a második negyedévben több mint duplájára növelte nettó eredményét, míg versenytársáé a június 30-án végződött negyedik üzleti negyedévben 24 százalékkal, 2,83 milliárd dollárra csökkent, miközben árbevétele 16 százalékkal, 11,8 milliárdra nőtt. Míg a keresőcég esetében azon vitatkoznak a szakemberek, hogy az eredmény javulása főként piaca növekedésének köszönhető-e, vagy inkább versenytársaitól vesz el piaci részesedést - az adatok az utóbbit látszanak alátámasztani -, addig a szoftverfejlesztő óriás részvényárfolyamának lemorzsolódása ellen küzd: az elmúlt negyedévben például 14 százalékos hullámvölgyet járt meg papírjainak értéke.

A Microsoft nyereségcsökkenését elsősorban az Xbox videojáték-konzollal kapcsolatos többletkiadások okozták. A CNNmoney értesülése szerint minden egyes eladott Xboxon veszteséget szenved el a cég. A befektetői bizalom erősítését - az egy részvényre eső nyereség növelését - szolgálja, hogy a nagyvállalat a negyedéves jelentés közzétételével egyidejűleg 40 milliárd dolláros, felerészben augusztus közepéig, felerészben 2011-ig lebonyolítandó részvény-visszavásárlási programot jelentett be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #1
    Na ezt hívják hozzá nem értő cikknek...

    "részvény-visszavásárlási programot jelentett be."

    ez leegysterűsítve azt jelenti, hogy nem tudnak mit kezdeni a pénzel, a nyereség csökkenés ilyen esetben nem gond, sőt ha tudjuk, hogy részben a befektetések miatt (részben a jogi kiadások miatt) csökkent és ez kétjegyű bevételnövelés közepette történik, akkor tudni kellene, hogy az MS nagyon erőss pozíciokkal rendelkezik. Persze ha már okoskodunk a pénzügyi téren akkor nem ártana előbb tudni miről beszélünk aztán pedig elolvasni a 10Q ami néhány nappal ezelőtt jött ki, ott mindent pontossan leírtak. Különben a Google jól működik és ezzel semmi gond, persze a verseny jót hoz mindenkinek, de a "dögledezik a Microsoft" féle szuperszaki cikknek ehhez semmi köze!