SG.hu·

Közel vannak a terabyte-os merevlemezek

Évről évre megduplázódik a winchesterek tárolókapacitása. A merevlemezgyártók hamarosan elérik a terabyte-os álomhatárt. Minderre pedig szükség van, hiszen a digitális élettel együtt járó tartalmak (videók, zenék stb.) egyre több és több helyet követelnek maguknak.

A fejlődés jól nyomon követhető például az iPod esetében. 2001-ben az első iPodok még legfeljebb 5 GB-os merevlemezzel rendelkeztek. Napjainkban az iPod nanonak van 4 GB Flash-memóriája, míg a nagyobb iPodok már akár 80 GB-os winchesterrel büszkélkedhetnek. Egyre nőnek az emberek adattárolási igényei és ezeket a gyártók megpróbálják kielégíteni. A fejlődés motorjának a HDD-piac szereplői (Seagate, Western Digital, Hitachi, Samsung), no meg persze a nagyfelhasználók számítanak.

A flash-memóriák adattárolási kapacitása átlagosan 9 havonta, míg a merevlemezeké évente duplázódik meg - derül ki az IDC piackutató vállalat legfrissebb felméréséből. Bár ez a folyamat egyre nagyobb kihívások elé állítja a szakembereket, eddig még sikerült ezeknek megfelelni. Mint ismeretes, már megszülettek az első merőleges adatrögzítési eljárást használó winchesterek. Jóllehet a technológia már évek óta az asztalon hever, a nagyobb gyártók csak most kezdenek igazán belelendülni a fejlesztésbe. A Seagate nemrég kedvezően nyilatkozott a megoldásról, a Hitachi pedig noteszgépekbe szánt példányának 2007-es megjelenése előtt az asztali gépek piacán döntögeti a rekordokat.


Egy 16 GB-os, IDE csatolójú flash meghajtó - számtalan előnye van

Már most vannak 750 GB tárolókapacitással rendelkező merevlemezek és ezek a szakemberek szerint az év végig általánosan elterjedhetnek. Ezeken már akár 375 órányi TV-műsort, 75 órányi nagy felbontású videót, félmillió képet vagy 1000 darab CD-t lehet tárolni. A flash-memóriáknál öt éven belül a tárolókapacitás elérheti a 32 GB-ot - véli Eli Harrai, a SanDisk vezetője. Ezeknek a termékeknek nagy előnyük, hogy nem tartalmaznak mozgó alkatrészeket, ezáltal sokkal ellenállóbbak az ütésekkel, rezgésekkel szemben.

Jól példázza a felhasználói igények növekedését az IDC becslése. Eszerint a HDD-piac szereplőinek forgalma tavaly elérte a 27,9 milliárd dollárt, azonban 2010-re ez az összeg 41,5 milliárd dollár lehet. A flash-memóriák piacán ugyanezek a számok 2005 esetében 10,6 milliárd dollár, míg 2010-ben 18,7 milliárd dollár. Érthetően sokan tartanak viszont attól, hogy az új termékeket nem tudják majd megvásárolni. "Senkinek sem kell attól tartania, hogy a terabyte-os HDD-k túl drágák lesznek" - próbálta megnyugtatni a felhasználókat Bill Healy, a Hitachi Global Storage alelnöke.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Marlosh2006. 07. 01.. 23:44||#27
Nem nagyon lattam olyan kaliberu programozast mint anno c64-re es amigara😞,akkor meg tudtak a programozok kemenyen
© Marlosh2006. 07. 01.. 23:43||#26
Istenem c64-es idok...visszasirom azokat a szep eveket....
© BiroAndras2006. 06. 28.. 12:53||#25
"De a 3. napon megláttam egy igazi C64 játékot... Csak néztem, hogy lehet ilyen gyors, összetett, stb. 😊 Mondták, asm-ben. Na, Basic felejtõs."

Én is csodálkoztam, de nekem sajnos senki se mondta meg, hogy az nem BASIC. Csak jóval késõbb PC-n kezdtem komolyabb nyelveket tanulni.
© dez2006. 06. 27.. 20:42||#24
Mondjuk nem 8 éves voltam, hanem olyan 12.
© dez2006. 06. 27.. 20:33||#23
Aham, az elsõ Basic programjaimat (nahh, ezt talán egyesek nem fogják elhinni 😛) én is füzetbe írtam, és ki sem tudtam próbálni, mert nem volt gépem. Azaz látatlanban tanultam meg. Nem szórakoztam a "Hello World!"-del (1-2 soros programot nem túl szórakoztató fejben futtatni 😄), hanem egyszerûbb játékokat (tv-s faltenisz, snake, stb.) írtam meg. Aztán egy Novotrade táborban (a többiek a gotot meg a printet tanulták, engem meg hagytak, csináljak, amit akarok) kipróbálgattam õket. De a 3. napon megláttam egy igazi C64 játékot... Csak néztem, hogy lehet ilyen gyors, összetett, stb. 😊 Mondták, asm-ben. Na, Basic felejtõs. 2 hónap múlva, amikor végre meglett a gépem otthonra, már csak asm játszott.
© BiroAndras2006. 06. 27.. 13:20||#22
Sokáig nekem is csak kazetta volt. Programozgattam is rajta, de nem szenvedtem a mentéssel. Kiírtam a kódot egy füzetbe. 😊
Lehettem kb. 8 éves, amikor kezdtem a programozást, szóval nem volt még az komoly.
© dez2006. 06. 26.. 15:35||#21
Nekem C64-hez floppym sem volt, végig kazettáról nyomtam. Nem csak a gémeket, hanem kódolgattam. Eléggé oda kellett figyelni, mert nem volt egyszerû a mentegetés, meg visszatöltögetés fagyi után. 😛 (Azért egy idõ után lett turbós, asm-es, monitoros cartridge-em.) De legalább ma sem utólagos bugkereséssel tellik az idõm.
© BiroAndras2006. 06. 26.. 14:59||#20
5 1/4 volt az tuti. Lehet, hogy 160KB, ilyen távolságból ennyit már tévedhetek.
© [Jakuza]2006. 06. 23.. 13:20||#19
Azok 5 1/4es 160asok voltak.
Vagy ha ketoldalas volt, akkor 320kb.
Ezert furcsalottam azt a 120kb floppyt.
Szvsz elnezted.
© BiroAndras2006. 06. 23.. 11:25||#18
"120Kb-os floppy ?"

Commodore 16-hoz voltak ilyenek. Lehet, hogy voltak kezdetben is nagyobbak, de határozottan emléxem, hogy pár éve nagytakarításkor kerültek elõ 120KB max. kapacitású floppy-k.