Berta Sándor

Kanadai művészek a korrekt szerzői jogokért

Több mint 500 kanadai művész követeli nyílt levélben a jelenleg hatályos szerzői törvények igazságosabb jogszabályokkal való felváltását. Az új törvénynek figyelembe kellene vennie a jelenlegi tartalomterjesztési technikákat és lehetővé kellene tennie a művek újrafeldolgozását is.

A követelés szerint a kanadai szerzői jogi szabályozásnak a jövőben három pilléren kell majd nyugodnia. Az első, hogy az emberek számára biztosítani kell a védett tartalmakhoz való hozzáférést. A második, hogy a művészek jogbiztonságban érezzék magukat, ami azt jelenti hogy ne kelljen tartaniuk alkotásaik illetéktelenek általi ellopásától, másolásától. A harmadik követelés pedig hogy a digitális másolásvédelem (DRM) segítségével nem szabad megakadályozni az emberek hozzáférését egyes művekhez.

A nyílt levél aláírói között van az Independent Media Arts Alliance (IMAA/AAMI), több művészműhely, kurátorok, több mint 50 galéria igazgatója, 27 kanadai egyetem és kollégium oktatói, valamint 250 jelentős, díjakkal kitüntetett zenész, színész és más művész. "Kanada kulturális jövőjéről van szó. Ezt kell megvédenünk" - áll többek között a nyílt levélben.

Kanadában nem ez az első hasonló kezdeményezés. Idén áprilisban már felszólaltak a Canadian Music Creators Coalition (CMCC) nevű szervezet tagjai is, akik szintén a jelenleginél használhatóbb szerzői jogi szabályozást követeltek. A CMCC képviselői - például Avril Lavigne, Sarah McLachlan - elsősorban azt kifogásolták, hogy a jelenlegi törvények nem az ő érdekeiket veszik figyelembe, hanem sokkal inkább a nagy külföldi kiadókét. A szervezet tagjai szerint a kanadai kormánynak kutya kötelessége (lenne) a kanadai művészek védelme, akár a külföldi kiadókkal szemben is, mert ha ők nem volnának, nem lenne szükség szerzői jogi védelemre se.

A kanadai művészek úgy vélik, a zeneiparnak haladnia kell a korral, meg kell felelnie az elvárásoknak. Jól bizonyítja ezt a a Barenaked Ladies együttes legújabb akciója, amelynek során a legújabb Barenaked Ladies Are Me című albumuknak lesz kizárólag online terjesztésű változata is. A zenekar az új album megjelenéséig számos belső életüket bemutató podcastot tett elérhetővé és az Easy című számuk is szabadon letölthető. Ráadásul még fel is szólították a rajongóikat, hogy csináljanak azt a számmal, amit akarnak. "Használjátok fel, remixszeljétek vagy készítsetek belőle filmzenét. Egyet ne tegyetek: ne adjátok el. A legjobb öt remixet elérhetővé tesszük a honlapunkon" - áll a honlapon nyilvánosságra hozott közleményben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)